A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)

Juhász Antal: A bakity (Adatok a homoki teherhordó eszközökről)

kordészerű eszköz szinte ismeretlen. Ez a megfigyelés is a városi példa utánzását-átvételét támasztja alá. A kétkerekű, egy lóval húzott kordé tipikus földhordó eszközként ment át paraszti használatba. Nagy előnye, hogy a kordé, illetve hakity ládája a tengely fölötti vánkuson hátrabillen, így a rakomány emberi munka igénybevétele nélkül kiüríthető. Ez meggyorsítja és könnyíti a földhordás munkáját, hiszen az elszállított teher lerakodása teljesen szükségtelenné válik. Bizonyára ezért kaptak e célszerű munkaeszközön a homoki földeket művelő, igyekvő tanyaiak. Ám a paraszti használatban a kordéról másolt hakity tovább módosult. Rájöttek ugyanis arra, hogy ha a bakity ládáját jól megrakják földdel, akkor ez a két rúd között húzó ló járását megnehezíti, a súlyos teher a szokott, szakirodalomból ismert módon befogott

1

" kordéslovat hátrahúzza, szinte fölemeli. A szegedi paraszt a lovat, nélkülözhetetlen igavonó jószágát a nagy igénybevétel mellett is kímélni igyekezett. Most a ló terhén úgy könnyített, hogy a kétkerekű bakity elé újabb két kereket szerelt, ami elé a hámfákhoz akár két lovat is befoghatott. Előtte persze a bakity két húzórúdját leszerelte. A bakity elé régebben az ökrös szekér elejét, utóbb az igáskocsi alvázának elülső részét kapcsolták úgy, hogy a bakity rúdja és a kocsi elülső alváza a derékszöggel kapcsolódik össze. így a homokhordó hakity négykerekű járművé alakult és ezzel a vonójószág számára biztonságosabbá vált (8., 9. kép). A teher súlyától és a talajtól függően egy vagy két lovat fogtak elébe. Ma rendszerint egy lóval vontatják. A bakity ládáját a bognár a megrendelő kívánsága szerinti méretre készítette. Ügyesen faragó tanyai emberek maguk is megbarkácsolták. A 10., 11. képen látható bakity ládájának hossza 115 cm, szélessége: 80 cm, magassága: 45 cm. A 8. és 9. képen bemutatott bakity ládája 135, illetve 140 cm hosszú. A láda hátsó részén felhúzható deszkát, ún. suhlert alkalmaztak, ami lehetővé tette a jó megrakodást és a teher szóródás nélküli szállítását (1. 9. kép). Ilyen bakityon egyszerre fél m

3 földet is tudtak szállítani. A bakity ládáját vaskampóval, lánccal, esetleg biztosító rúddal rögzítették a rúdjához. Némelyik leleményes parasztember a bakity ládája elé ülődeszkát erősített, így a hajtó kényelmesebben végezheti a siállítást (10. kép). Leggyakrabban azonban a nyújtóra, és a rúdszárnyra. ültek, és maguk alá rossz kabátot vagy szalmazsákot tettek. Lássuk most, hogyan történt a homokhordás bakityon! Mindenekelőtt röviden ki kell térnünk az egyszerűbb munkamódokra. A szegedi tájon és a szomszédos kiskunhalasi, kiskunmajsai határban megtelepedő tanyai ember szinte mindenütt arra kényszerült, hogy földjén talajszintezési mukát végezzen. Ezt a nagy területeket borító, szél fútta futóhomok természete tette szükségessé. A szél munkája egyik helyen völgyet mélyített, másutt buckát épített. Még a hosszú ideje barom járta füves legelők is buckás, hullámos felszínt mutattak. A három-járásokat és a terméketlennek hitt homoksiványokat művelés alá vevő kisparasztok különböző módokon kuhikolták, tették egyenletessé földjüket. Még hallottam, hogy az öregek „nagy szélben lapáttal hányták föl a homokot, hagy' vigye a vőgybe". Ez a primitív eljárás jóformán csak a természet, a szél energiájának kihasználására épült. Kezdetben ásózták a gyepet és lapáttal, kezdetleges húzató deszkával egyengették a föllazított talajt. „Ahol kis domb volt, buckás terület, azt ki kocsival 12 L: Katona Imre im. 50 és Bodgál Ferenc: A miskolci taliga. Ethnographia 1960. 524—536. 105