A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Juhász Antal: A tanya néprajza Tömörkény István műveiben

A konyhából nyílik a tisztaszobával ellenkező oldalon a lakószoba, amit háznak is neveznek. Ami a gazdasági melléképületeket illeti, a múlt századi tanyákban nem építettek pincét. A bort is a kamrában tartották. Tömörkény 1904-ben följegyzi: „már most a szőlősgazdák tanyáin elég gyakran lehet jól megépített pincével is találkozni.'" „A. kezdetleges tanyai istálló szűk, kicsi, ennélfogva nyáron igen meleg az állatnak.'" Az istállóban van fekvó'hely is: „Négy karó a földbe verve, azokon megint néhány karó, emezeken kukoricaszár meg szalma, a tanyai ember legényfia leginkább ezen szokott hálni". Ezt a szokást még az 1850—60-as években gyakori lókötések tették szükségessé. „Máshol meg az istállóajtóra keresztvasat lakatolnak olyképpen, hogy attól a lovat nem lehet kivezetni, alatta át nem bújhat, fölötte ki nem ugorhat.'" (4:123) A jellemzett tanyatípus válfajairól Tömörkény nem tájékoztat. Az a megkülönböztetés, amit a tanyai embertől átvesz, inkább szociográfiai indítékú: „Tanyai észjárás szerint van kopasz tanya is, meg szomorú tanya is... A kopasz tanya környékén a föld nem termi meg a fát... A szomorú tanya az, amely mögött a szegénységet a szénaboglyák hiánya jelzi." (4:73) Megfigyeli, hogy „a hosszú tanya jómódú embert jelent, az nem tud elférni kis helyen, az szokott időnkint egy-egy szobát, kamrát hozzáépíteni a házához." (4:467). Földművelés A tanyai mezőgazdaság köréből Tömörkény írásai a szőlőművelésre, szüretre vonatkozóan nyújtanak jó téjákoztatást. Az 1870—80-as évektől a szegedi tanyavilág homokos földjein a szőlőtermelés jelentős gazdálkodási ággá fejlődött. A zákányi Sebőkhegy, ahová apósa tanyájára az író sűrűn kilátogatott, tele volt szőlőtelepítésekkel. Innen vette Tömörkény a -hegy utótagú szegedi helynevek eredetének magyarázatát is: „a hegy szó csak képletes kifejezés a mi lapos tájainkon. Az olyan részeit nevezik hegynek, ahol sok a szőlő, s miután régente mégis csak a dombosabb oldalakra ültették a szőlőt, hát így támadt a hegy elnevezés." (5:271)

8

. Több ízben fejtegeti a homoki szőlők elterjedésének körülményeit: „Amíg a filokszéra be nem tette a lábát az országba, termett a hegyek alján annyi bor, hogy az alföldi homoki szőlők termését nem hívták semminek sem. Azt mondták felőle, hogy vinkó, kertibor, bicskanyitó, kocsisbor... Nem itta más, csak a munkás, a fuvaros, a fiákeros, innen is volt a kocsisbor neve." (7:192). A homoki szőlők azért virágoztak föl, mert immúnisnak bizonyultak a filokszérával szemben. A filokszéra nem él meg a homokon ; ahogy Tömörkény parasztjai szemléletesen mondják: „a homok kiszűri a szömit." Ezért a század végén sok homoki földet beültettek szőlővel, és a tanyaiak elsajátították a vele való bánásmódot. Tömörkény megfigyeli, hogy a régi szőlőkbe mindig ültettek gyümölcsfákat is. Ismerteti a szőlő kezelésének módjait. Régebben ez egyszerű volt : tavasszal nyitottak, háromszor megkapálták, és rendesen jó termés volt. Az 1900-as évektől azonban elszaporodtak a különféle szőlőbetegségek, amelyek új védekezési, kezelési módokat — permetezést, porozást, hernyózást — tettek szükségessé. A világháború alatt visszatérő panasza az írónak, hogy hiába munkálják a szőlőket, egyre rosszabb a termés, és drágul a bor. Nosztalgiával említi a régi jó terméseket, amikor a must nem fért a hordókba, a tanyákon a mosóteknőbe és a disznóvályúba is mustot 8 Vö.: Bálint Sándor: A szegedi tanyavilág benépesedése helyneveinek tükrében. Néprajzi Dolgozatok 9. Szeged, 1963. 4. 80