A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Juhász Antal: A tanya néprajza Tömörkény István műveiben

Különös vonzalom húzza a pusztai legelők maradványain élő rideg és félszilaj pásztorok világába. Van ebben az érdeklődésben némi romantika, de a pusztuló régit megmenteni, megörökíteni kívánó néprajzi gyűjtőszenvedély is hajtja. Kutatja a pásztor rovásírás emlékeit, aprólékos gonddal veszi leltárba a juhászok fölszerelését, készségeit, — éppoly szívesen időzik közöttük, s éppúgy hatása alá kerül „barbár" világuknak, mint valamivel később néhány vonatkozásban szellemi rokona, Móricz Zsigmond. Egyébként mindaz, amit a pásztoréletről novelláiban megőriz, most nem kerülhet számbavételre. Igazolásul magát Tömörkényt idézzük: „...más a földből élő embernek az eszejárása, és másként szolgál annak az embernek az esze, aki a föld hátán él. A földből élő ember túrja a földet, hasogatja, magot vet bele, míg a föld hátán élő ember az ilyesmivel nem vergődik, ez csak legelteti a föld hátáról azt, amit a föld magától terem... Ez a két foglalkozás nem is tartja egyformának egymást." (6:262) 1904-ben írja a város földbirtok-politikájáról: „A város, bár egyrészt kikötötte, hogy huszonöt holdnyi örökbirtokon alul levő földre nem építhetnek házat, másfelől példátlanul olcsón árusította a földet, csak legyen aki utána fizeti az adót." (8:309) Legutoljára hat holdban állapították meg azt a legkisebb földterületet, amire építeni lehetett. 1915-ben pedig a következőket írja az alsótanyai bérletekről: „Nagy csaták folynak odakint egy-egy darab árenda alá kerülő földért. Ha azután, aki eddig használta, tanyát is vert rajta, újból meg akarja tartani, kénytelen a tulajdon bérét mindig följebb verni, mint a többi licitáló. Aztán meg is élni, családot nevelni, bért is fizetni, nem könnyű dolog." (6:289). Péter László is rámutat, hogy Tömörkény Szeged bérleti rendszerét túlértékeli. De ugyanakkor meglátja és ábrázolja a bérleteken megkapaszkodó telepesek küzdelmes, a természet erőinek és a hivatali hatóságoknak kiszolgáltatott életét. Több novellájában leírja, hogyan építi házát a tanyai ember. „Szokás ugyan tanyát építeni is, de a szegény ember azt csak veri. Mert nem olyan ember készíti, akinek arra külön ipara van, hanem csak a maga iparkodásából csinálja meg minden ember. Legelsőbb kinézi, hogy mely tájra verje a tanyát. Hogy a földnek melyik oldalára legalkalmasabb, továbbá, hogy azon oldalát, amelyiken az ajtó van meg az ablak, ne fújhassák az északi szelek... Gödröt kell ilyenkor ásni, amibe az alapot megvetik, azután pedig karó kell, meg deszka. A karót leverik kétfelül, a deszkákat melléjük rakják, ami köz a deszkák közé esett, azt földdel kitöltik, furkóval leverik: így verik föl magosra az efféle próbálkozó zsellér barlangjának, kis tanyájának a falát.

n (8:298). A tanyákat rendszerint véggel északnak építették, hogy a szelek ne bonthassák meg a tetőt és ne fújhassák át a tanyaházat. A zsellérsorból való bérlő házépítéséhez segítséget nyújtottak a „pusztaszéli" emberek. Az ingyen végzett segítségnek, közös munkának ezt a formáját — amit Tömörkény előtt Cserzy Mihály is megörökített — móvának nevezik. „Ilyenkor estére paprikáshúst és bort tartozik adni ingyen napszámosainak a gazda" Másutt a móvát így határozza meg az író: „...az egymáson való segítség neve, fizetés nem jár érte, de illik ételt adni a segítségnek." (6:87). Másként készült az ingyenös embör lakása, akinek az életformáját Szeged környékéről Tömörkény őrizte meg számunkra. A szegedi tájon azt a zsellért nevezték így, aki erdőirtást vállalt. Az irtás után köteles volt a földbe csemetefákat ültetni, de az övé lett a kitermelt fa, és öt évig használhatta az irtásföldet, vethetett is bele. Mivel zsellérsorból eredt, s nem volt háza, ezért az irtványon készített magának ideiglenes hajlékot. Tömörkény leírása egyik primitív házépítési módunkat leltározza, amit a szakirodalom az Alföld más területeiről, pl. a Nyírségről is ismer. 78