A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1966-67. 1. (Szeged, 1968)

Juhász Antal: A tanya néprajza Tömörkény István műveiben

formája van, mint a régi összeállítású alföldi magyar falvaknak, ahol mindenkinek a háza lábjában terül el a földje. Nehezen haladhattak. Útjukba állott az úthiány, a futóhomok, más helyen, a feketeföldön az őszi sarak..." (8:262). A város körüli kitűnő' talajú feketeföldeket, ahol legkorábban megtelepedett a nép, kintebb barnás homoktalaj követi, majd laza homokos talaj, a futóhomok következik, amit Tömörkény parasztjai sívó vagy síványhomoknak, poszahomoknak neveznek. Tömörkény a szájhagyomány alapján többször megemlékezik az 1863. évi Luca-szél hatalmas pusztításáról, de személyes élménye is van a pusztai szélviharról: „Hirtelen, messze vékony hegy emelkedik a homokból, egyre nagyobb, egyre magasabb... nagy zúgás következik és végigvágtat a tájon a száraz vihar. A gólyafészek leröpül a kémény tetejéről... nincs levegő, se ég, se föld, csak homok van, szálló, röpülő homok, mely elfog mindent és betemet mindent..." A vihar elvonulása után: „A nyílegyenes táj most dombos, hepe-hupás. Ahol a búzavetés állott, nagy tágas mélyedés látszik, ahol pedig az árpa virult, ott se síkság, se árpa, hanem magas domboldal: a búzavetés földestül átvándorolt az árpavetésre." (2:60). Másutt így ír erről : „A sivány homok szél uralkodása esetén repül. Eltemet mindent. .. Azonban ha nem hátrál előle az ember, megfoghatja. Fákat telepít rá, s magokat vet bele. A sivány on így létesül erdő és mező." (4:321) A futóhomok megkötését erdősávokkal Vedres István kezdeményezte még az 1800-as években, és a homoki paraszt szívós kitartása, küzdelmes birkózása, tapasztalata kellett, hogy a buckás terület termőfölddé, kultúrtájjá változzon. Ennek a paraszti munkának Tömörkény több elbeszélésében emléket állít. Amikor a pusztából újabb földeket hasítanak ki, a földmérők után „jönnek a népek, akik már arra beljebb egymástól nem férnek,... és ezen a vidéken keresnek fészket, hogy itt hont foglaljanak, itt éljenek és haljanak, kergetvén őket szigorúan előre a megélhetés. Ezek ásóval szegülnek a szűzi földnek, kutat ásnak és tanyát építenek. Előbb csak afféle kopolyakutat, csak olyan gödröt ásnak, amelynek a fenekén a föld vize összeszivárog, s úgy kell érte lejárni... Előbb, csak afféle tanyát építenek, hogy éppen vihar ellen menedéket adjon. Idővel rendes ágaskút készül, a tanya is megépül. S... csillogó szántóvasú ekék haladnak a tanyákból a pusztába, törni a földet. A puszta eltűnt ezen a napon, s helyét az az elnevezés foglalta el: pusztaszéli tanyák... Apró házakban dacos emberek, a föld művelésének pionnerjei... Nyomukban apránként halad ki az élet. Mindenesetre legelsőbben a korcsma... azután valamely élelmes ember a háza egyik szobájából boltot csinált. Lehet benne kapni négyes dohányt, világító olajat, lámpaüveget, kénesfejű masinát, sót, krajcárért kettő cigarettát." (4:393). Külön figyelmet érdemel Tömörkénynek az az utalása, hogy az 1900-as években a várostól távolabbi járásföldekre a belsőbb határrészek népfölöslege rajzik ki. Az örökség útján történt szétaprózódás miatt arra már nincs elegendő föld, ezért a tanyaiak, főleg a családot alapító fiatalok az újabb osztásokon vetik meg a lábukat. „Szerteszét szóródott tanyák, mind apró bérlőembereké, akik most települtek és átváltoztatták a pusztaság képét. Az óriás gulyák, ménesek, juhfalkák eltűntek, kijjebbre vonultak, bár hiszen idővel oda is utánuk vonul majd az ekevas. Ahogy a sívóhomok haladt százévek előtt befelé, úgy halad most kifelé az eke" (3:293) 'A tanyai kitelepülés följegyzésével Tömörkény egyben krónikása a külterjes pásztorkodás megszűnésének is. „Az ősfoglalkozásoknak egyre fogy a helyük, az ekevas egyre jobban hatol be a pusztákba, mind kevesebb lesz a töretlen föld..." — írja 1903-ban. (3:335) 77