A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Waldmann József. Tápé táncalkalmai és hagyományai

A Fenyegetős és a Darudöbögős koreográfiája a következő kiadványban je lent meg: A Kultúrverseny legszebb tánca és dalai. Zeneműkiadó Budapest. A táncokhoz a muzsikások szolgáltatták a zenét. A muzsikások bandába ve rődtek. Az idősebb emberek jól emlékeznek a citurásokra, tamburásokra. A tápai citwabanda hat főből állt és még a két háború között is eljárt a lakó dalmakba, bálákba. Régebben tökciturán muzsikáltak. Ezt a hangszert a mando linhoz hasonlóan a hónuk alá szorították és pengették. Később úgynevezett nagytamburával egészült ki a zenekar. A nagy-tamburát asztalra fektették. A legidősebb nemzedék emlékezetében homályosan még él a bőrduda — tápaiasan bürduda — emléke. A tekerő nevű hangszerről csak hallottak. Általában édesapjuktól, főleg nagyapjuktól, nagyanyjuktól hallották emlegetni. Közkedveltségnek örvendett az ún. magyarbanda. A banda minden tagja fúvói és vonós hangszeren játszott. Teremben a prímás, segédprímás, a kontrás, a klarinétos, a cimbalmos és a nagybőgős muzsikált. Szabadban, vagy felvonuláson trombitás, szárnykürtös, klarinétos, helikonos, tubás és nagydobos volt a banda. A modern élet s benne a művelés újat építő folyamata mind több régi szokást, hagyományt ragad el a falusi emberek életéből. A kialakuló új a modern ember életét tükrözi, s ez mutatkozik a táncban, zenében, szokásokban egyaránt. Itt már nincs lényeges különbség a falu és város között. Szeged környékének leghagyományőrzőbb faluja Tápé. Ma is több hiedelem és népszokás él a faluban, amelyeknek más környékén nyoma veszett. Soknak már csak a töredékét találjuk s a megszokás még egy ideig élteti, de kötelező erejük már nincsen. Ez teljesen érthető, hiszen a mai modern életben, a fokozódó felvilágosodás korában, nincs helye az elavult, naiv szemléletnek. Az új élet megteremti a maga szellemének legjobban megfelelő formákat. A múlt megismerése, az emlékezés és az erőtmerítés szándéka vezetett bennünket, amikor felelevenítjük azokat a táncos hagyományokat, amelyek Tápén a legutóbbi évekig szokásban voltak. A tanulmány ismerteti azokat az alkalmakat, amelyeket a szülők teremtettek meg,, hogy gyermekeik a helyben szokásos táncokat megtanulják. Tápén ép és egészséges, gyerek nem nőhetett fel anélkül, hogy ne tanult volna táncolni. Aprószentek napján a fiúk versikében elmondták bőséget kívánó versikéjüket.. és mogyorófa-vesszővel megveregették a leányokat, hogy ajándékot kapjanak és azt közösen elköltötték a leányok jelenlétében egy-egy háznál, ahol a zülők felügyelete alatt táncoltak. Ez történt újévkor; húsvétkor azzal a különbséggel, hogy locsolkodás közben kívántak egészséget és bőséget. A hímestojás mellé azonban egyéb ajándék is járult: ennivaló, innivaló s ezt ugyancsak közösen fogyasztották a leányokkal és ekkor ismét táncoltak. A szülők citerabált rendeztek gyermekeiknek, valamint gyermeklakodalmat, amely a felnőtt lakodalmi szertartásnak volt tökéletes mása. Muzsikusokat fogadtak, süteményt sütöttek, ennivalót készítettek. A felszabadulás óta az iskola egyik tanítójának vezetésével gyermektánccsoport alakult és azóta a tánccsoport gondoskodik a jó táncosok neveléséről. A felnőttek táncalkalmai sem voltak ritkábbak. Az év minden ünnepségéhez kapcsolódott valamilyen tánclehetőséget kínáló alkalom. Még az egyházi tiltott időben is táncoltak, természetesen titokban. Az ilyen böjti időben dugott bál volt. Sokat táncoltak farsangkor. A bál szinte szertartásszerűen folyt le. A lakodalom után ez volt a legnagyobb és hagyományokban leggazdagabb táncmulatság. Dobszó utján előre hirdették. A leányok csak a legények felkérésére léphettek a bálterembe, amikor egy jó táncos le172