A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)
Waldmann József. Tápé táncalkalmai és hagyományai
Tánctanulás és a gyermekkor táncalkalmai A századforduló idején a legény és a leány nem tánciskolában tanulta a táncot. Akkor még nem volt falun tánciskola. Minden táncalkalomnál ott „lábatlankodtak 1 ' a gyermekek, akik „lestek" az idősebbeket, és utánzással — sokszor a felnőttek biztatására — megtanulták a táncokat. A fiatal menyecske férjhezmenetel után csak különleges alkalmakkor táncolhatott. Úgy kívánt tehát részese lenni a táncnak, hogy elment „néző^-nek. Ilyenkor magával vitte kisgyermekét, akit a karján ritmusra táncoltatott, s ő maga is illegette-billegette magát a zenére. A tápai gyermek így korán megismerkedett a ritmussal. Otthon mondókák, versikék ütemére táncoltatták a szülők. A már járni tudó gyermek nem csupán otthon és a közvetlen rokonság összejövetelein tanult táncolni, hanem disznóbálban, (disznótor), csökön (keresztelő), meg egyéb alkalmakkor, főleg a lakodalmakban és a bálakon. Minden táncosalkalommal ott látjuk a gyermeksereget. A felnőttek néha rendreutasították, esetleg a sarokba parancsolták, de nem kergették el őket, sőt biztatást kaptak a táncra. Párba állították és biztatták a kicsiket: „Gyerök táncojjon a lánnyal", azaz fiú táncoljon a leánnyal. Az apa régebben a citera muzsikájára táncoltatta gyermekét, vagy éppen ,,öregapja" citerázott. Ma legtöbbször a rádió szolgáltatja a zenét. Az elmúlt nyáron, a hirtelen kerekedett zivatar alkalmával az utcán tartózkodó nagyanya így szólt unokájához: „Gyere hama, hemönjünk a házba, ott táncojjunk a nyoszojánV (Az igék jelentő módú, jelen idejű, többesszámú, első személyü igealakjai helyett — alanyi és tárgyas ragozásban egyaránt — felszólító módú igealakot használnak.) Az iskolás kortól kezdve kiszélesedett a táncolási lehetőség a gyermekek számára. Egyedül is elmehettek táncot, bált nézni. Az egy utcabeliek nagyon összetartottak. Csapatokba verődve játszottak, táncoltak. A kisebb lányok játékrendjébe. a táncos gyermekjátékok közé bekerült a nagylányok koszorútánca (körtánc, karikázó néven is ismeretes). A korosztályok és lakóhely szerinti csoportokba tömörülő leányok mellé fiúk is csatlakoztak. (Tápén a társadalmi helyzet szerinti megkülönböztetés nem volt kirívó). Ezek a kisebb csoportok általában a faluvégen, a libalegelőn és a „tőtés-ajbd" (a Tisza-parton), állandó helyen játszottak és táncoltak. Ezek a csoportok azután együtt maradtak a férjhezmenésig, illetve a (katonai) „berukkolásig," * Egészen a felszabadulásig fennmaradt az Apró szentök napi lányverögetés szokása.. A lányokat mogyorófa-vesszővel (később akármilyen vesszővel) faron veregették s közben ezt a versikét mondták: Odorics, dáborics Aprószentök napja, Sok lögyön a kóbász Még több a szalonna! Ebben a szokásban nem nehéz felismerni a bőséget, termékenységet kívánó hagyományt, amely még pogánykori elemeket tartalmaz. Ugyancsak a gyermekek (a fiúk) őrizték meg legtovább az újévi köszöntőt és a /lúsvéti locsolkodás szokását. Újévkor házról-házra járva (ajándék, illetve ellenszolgáltatás reményében) így köszöntötték a háziakat: 162
