A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Waldmann József. Tápé táncalkalmai és hagyományai

TÁPÉ TÁNCALKALMAI ÉS HAGYOMÁNYAI Tápéról, Csongrád megye szegedi járásának erről a Tisza mindkét partján elterülő kis helységről Juhász Gyula úgy emlékezik meg, mint a „legrégibb" magyar faluról. Északon Algyővel, keleten Maroslelével határos. Nyugati szomszédjával, Szegeddel már összeépült, hiszen a várostól mindössze négy kilométerre települt. A dömösi prépostság 1075-ből származó oklevele nem csupán a falu létezéséről tesz említést, hanem felsorolja Tápé családfőit. Megtudjuk, hogy hány eke van Tápén, mennyi mézet kell a falunak szállítani és említést tesz a márc-ró\, mézsörről. Nyilvánvaló, hogy a falu jóval 1075 előtt keletkezett. IV. Béla király a falut Szeged városának adományozta. Ez fordulópont Tápé életében, mert rövid megszakításokkal a város jobbágy faluja maradt egészen 1848-ig. Sorsa ezután is Szegedhez fűzi, és ma is a városhoz kapcsolja. A falu lakóinak életét hosszú évszázadokon át a víz (a Tisza) határozta meg. A folyó biztosította a lakosság megélhetését (halászat, pákászat, tojásgyűjtés, vízimadarak árusítása és fogyasztása, nád, gyékény stb.), ugyanakkor a Tisza áradásai többször elsodorták a falut. Legutóbb 1879-ben, a szegedi árvíz idején. A falu mai képe az árvíz után alakult ki. A Szeged környéki falvak közül főleg Tápé a hagyományőrző és hagyománytisztelő. Ma is a hagyományok kimeríthetetlen forrásának tekinthetjük. írók és művészek, majd a Gyöngyös Bokréta és a Népi Együttes révén az egész ország előtt feltárultak a nép nyelvén szólva a tápai népi hagyományok. Ezek nagy része az uralkodó osztállyal való szembenállásból keletkezett. Ady Endre, Móra Ferenc, Gulácsi Irén, Radnóti Miklós is írt a tápai tájról, illetőleg Tápé népéről. Nyilasy Sándor festményeken örökítette meg a táj hangulatát, a nép nehéz életét, az utcákat, a tápai Tisza-partot, leányokat és legényeket, a színharmóniában pompázó viseletet, a vasárnapokat, stb. Heller Ödön festőművészt (akit 1920-ban az ellenforradalmárok megöltek), és a ma élők közül Dorogi Imrét, Winkler Lászlót is megihlette ez a táj. Juhász Gyula klasszikus szépségű verseiben szól Tápéról (Tápén, Vízimalom, Tápai Krisztus, Tápai lakzi, Tápai nóta). Karcolataiban, riportjaiban is megemlékezik a faluról. Móra Ferenc a középkori templom-freskók és a lebői ásatások ügyében többször megfordult Tápén. Több írásában megemlékezik a falu népének életéről. A falukutatók is sok anyagot találtak ezen a területen és több szakdolgozat, értekezés foglalkozik a falu hagyományaival. A következőkben Tápé táncalkalmait és egyéb gazdag hagyományaiból ismertetünk néhányat, elsősorban a századfordulótól napjainkig, vagy már elhunyt, vagy a ma is élő, idős tápai emberek emlékezete alapján. * 11 A Móra F. Múzeum évkönyve 161