A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)
Tésikné K. Márta: A Dél-Alföld női vászonruhái
5. 53.271. 1. Itsz. Makó (5. ábra). Derekát és páháját kétféle minőségű lenvászonból, ujjait pamutvászonból szabták. Elejének közepe 17 cm mélyen hasított, nyaka körben és egyenletesen ráncolt, háziszövésü pántba fogott, s ez két, hosszan lelógó végével kötődik. Az ujjak varrása a szélétől 5 cm-nyire levő bujtatóig szabadon hagyott. 72 cm széles lenvászonból és 86 cm széles pamutvászonból készült. Nyb: 50, dh: 49, db: 144, uh: 40, ub: 86 cm. 6. 55. 69. 1. Itsz. Makó (6. ábra). Háta, oldaleresztéke, páhája durvább, eleje finomabb lenvászonból, ujjai pamutvászonból valók. Az elejének közepe 14,5 cm mélyen nyitott, nyaka körben, egyenletesen húzott, és keskeny pántba fogott, ennek végéhez varrták hozzá a kötőket. Oldaleresztéke lefelé bővülő, felső széle kétsorban, gépöltéssel, díszesen varrott. Az ujjak szélétől 5 cm-nyire elhelyezett bujtatóban levő madzaggal a kar bőségére húzható össze. Ujjai a bujtatóig nincsenek összevarrva. Az ingvállhoz felhasznált vásznak eredeti szélességét nem sikerült megállapítanunk. Nyb: 44, dh: 50, db: 153, uh: 42, ub: 50 cm. A szegedi Móra Ferenc Múzeum néprajzi gyűjteményében levő két darab makói és a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban őrzött 4 darab vásárhelyi származású női inget vizsgálva megállapíthatjuk, hogy mindegyik a tanyai lakosság ruházata volt. A leltárkönyvek adatai is ezt bizonyítják. Az előadottak adalékul szolgálnak a magyarországi mellévarrott női ingek bemutatásához, s ezekhez az idézett szerzők a dunántúli és az északi vidékről ismertettek anyagot. Az irodalom ezideig a Dél-Alföldről hasonló tárgyi bemutatást nem közölt, kivéve a Kresz Mária-féle adatokat és képanyagot 0 . Az ingvállak tartozékai a penclelyek. A vásárhelyi és szegedi gyűjtésű, bemutatásra kerülő tárgyak egyidősek, a múlt század első feléről származnak. Az ingekhez hasonlóan kézi varrásúak. A bemutatott két darab kendervászonból készült, s ez lényegesen durvább, mint az ingekhez használt vásznak. Pendelyeinket a legegyszerűbb módon, négy egyenes szélből szabták. Az ép széleket keskenyen egymásra csúsztatva mindkét oldalon levarrták, majd a pendely elején elhelyezkedő szél közepét felhasították és a derék bőségére beráncolták. Ha toldani kellett, ezt az elejére hagyták és a kötény alá rejtették. A sűrűn húzott szoknyarészt 10 cm széles, kettőbe hajtott, ún. gallérba fogták, amelyhez mindkét oldalról hozzáöltötték a ráncokat, felületét több sorban gépöltéssel díszítették. A gallér végeihez bolti pertlit varrtak, s ezzel erősítették a pendelyt a derékhoz 7 . A hagyomány 8 már nem őrzi az ing és pendely eredeti használatának még az emlékét sem. Adatgyűjtés során a legidősebbek sem emlékeztek, hogy gyermekkorukban az öregek viselték-e vagy emlegették-e ezeket a darabokat mint felsőruhát. Közléseik szerint derékon kötődő, de korcos és nem galléros pendelyben jártak. Ezeket kizárólag alsóruhának használták. Arra sem emlékszik ma már senki, hogy a derékon kötődő pendelyeket esetleg itt is, mint az ország egyes részeiben, a vállpántos pendelyek előzték volna meg 9 . E szóbeli közléseket a még itt-ott használatban levő ingek és pendelyek megmutatásával is alátámasztották. Ezek a darabok szinte kizárólag sifonból szabottak, és csak igen kis számban készültek kézi varrással. Elkészítésük módját figyelve, meg sem közelítik az általunk bemutatott ingek és pendelyek gondos megvarrását, gyöngyszemen sorakozó öltéseit, mint a következőkben leírt két pendelyünk esetében. * Kresz Mária: Magyar parasztviselet 1820—1867. 135., 213. 1. 7 Fél Edit: A női ruházkodás Martoson. Népr. Ért. 1942. 95. 1. 8 Az adatgyűjtést Tápén, Apátfalván és Hódmezővásárhelyen végeztem. 9 Csilléry Klára i. m. 187. 1. és Fél Edit i. m. 95. 1. 158
