A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Juhász Antal: A deszki hajóvontatók

A gabonáshajókon kívül a deszkiek vontattak homokoshajókat, hajómalmot» kofahajót, kotrót, sárhajót (ezek a folyómederből a kotró által kitermelt iszapos homokot szállították), a Tiszán leúsztatott tutajt a Maroson Makóra, szükség esetén slepp&t (uszályt), sőt az utóbbi időben úszó fürdőházat is. A tutajt úgy vontatták, hogy vastag fenyőszálból készítettek őrfát a tutaj elején, a végére pedig lovasbakot, amihez a vontatókötelet kikötötték. Kofahajó a világháború előtt Martonosról, Kanizsáról, a háború után csak Makóról érkezett Szegedre. Minden héten kétszer, a hetipiac előtti napokon érkeztek és a közúti híd alatt kötöttek ki. A kofahajókat — mint Tömörkény, Sz. Szigety Vilmos leírja — sokszor gyalog vontatták, de a makói kofahajónak éveken át volt deszki kocsisa is. A nagyobbfajta tetejetlen hajókat /untrának, a kisebbeket derögjénék nevezték. Ezek leggyakrabban építkezésnél használt folyami homokot szállítottak. A homokoshajózás Szegeden már a múlt század 80-as éveiben jelentős lehetett, hiszen az árvíz utáni rekonstrukció hatalmas építkezései sok falazó és pucoló homokot igényeltek. Újabb föllendülés az 1920-as évek második felében következett be, amikor folytatódott a Fogadalmi templom építése és megkezdődtek az egyetemi építkezések a régi Palánk lebontott utcái helyén. (Dóm tér, Tisza-parti klinika-sor). A 30-as évek végén Szegeden 6 nagyvállalkozó 18 homokoshajót tartott üzemben.

28 Az első világháború előtt a deszkiek a szegedi homokoshajókat gyakran vontatták Szolnokon felül Tiszakeszibe, Tiszafüredre, ahonnan sódert, kavicsos homokot szállítottak. Az 1920—30-as években a Marosra jártak építkezésekhez való homokért. A Maros-menti homokkitermelő helyek közelebbiek, mint a tiszai „homokbányák", másrészt — általános vélemény szerint — a marosi homok jobb minőségű, jobban megfelel építkezési célra, mint a tiszai. A világháború előtt a betonba való sódert Perjámosról hozták. Az egyik 1898-beli születésű deszki kocsis 1916-ban, tavasztól késő őszig, minden héten kétszer vontatott egy-egy homokoshajót Perjámosra. A háború utáni években „kavicsos homokot" Nagylak és Apátfalva környékéről,,,pucolóhomokot" Apátfalváról, Makóról, Ferencszállásról, finomabb szemcsézetű „falazóhomokot" pedig Klárafalva alól szállítottak. Ha Szegedről reggel indultak, estére Makóra értek. Sőt kedvező vízállás esetén Apátfalváig is felhúzták egy nap alatt a homokoshajókat. Máskor — éjszakai pihenővel és étkezéssel — másfél napig tartott Apátfalvára a vontatás. A makói homokkitermelő hely az indulási helytől 31 km-re, az apátfalvi 43—44 km-re esett. így tehát a vontatók egy nap átlag 30 km-t tettek meg. A homokszállítás konjunktúrája Szegeden az 1930-as évek végéig tartott. A deszki fuvarosok legtöbbje 1939—40-ben vontatott utoljára. A háborús előkészületek, majd a háburú kitörése miatt az építkezések leálltak és egyre kevesebb fuvarra volt szükség. Az az érdekes, hogy — miután az első világháború alatt a tiszai gabonahajózás lényegében megszűnt — éppen egy Szeged fejlődésével, az új építkezésekkel kapcsolatban fölmerült igény, a homokszükséglet tartotta fenn még több mint két évtizedig a lóval történő hajóvontatást, a folyami teherszállításnak ezt a régi munkamódját. Az is igaz, hogy a szállításnak ez a módja jóval olcsóbb volt, mintha gőzhajóval vagy motoroshajóval végzik a vontatást. A tetejetlen hajókon az utóbbi időkben még kendert is fuvaroztak. A deszki hajóvontatók, amikor nem hajóval vontattak, vállaltak bármilyen lovaskocsin történő teherszállítást. A makói hagymásoknak hagymát, gabonakeres28 Aldobolyi Nagy Miklós: A marosi homokbárkások. Búvár. 1940. 109