A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Juhász Antal: A deszki hajóvontatók

kedőknek gabonát, azután fát, szalmát fuvaroztak. Leggyakrabban a szegedi iparos­mestereket szállították vásárokra. A múlt században sok iparos saját lovaskocsiján járt vásárokra, de többségük fuvarost fogadott. Rendszerint volt egy megszokott kocsisuk, és évtizedeken át az szállította őket vásárokra. Szerdai hetipiac napján a deszkiek bementek Szegedre és a piacon megérdeklődték a mesterektől, szükség van-e fuvarra. Ha igen, megalkudtak és — ha távolabbi vásárba mentek — a szombati hetipiac után, kora délután fölrakodtak a kocsira és indultak, hogy idejében, kora hajnalban a vásárra érjenek. Egy kocsis egyszerre rendszerint két iparost fuvarozott, de módosabbak portékája egyedül is megtöltötte a kocsit. A csizmadiák, cipészek, papucsosok, kalaposok, kékfestők stb. ládákban vitték a portékát, míg a magyar­szabók, subások a kocsiderékba rakodtak. A fuvarozott iparosok közül: néhány­nak nevét is tudjuk: Gólity Lázár, Gávrity József, Csávity Szvetozár. Koledin Andrij magyarszabók, Bite Ferenc kékfestő, Petykó Károly és Bányai János sapkás, Szol­csányi kalapos, Rigó csizmadia, Elek Gyula bocskoros. Az első világháború előtt különösen nagy volt a szegedi iparosok vásározó körzete: eljártak Arad, Temesvár. Nagyszentmiklós, Oroszlámos, Rabé, Nagykikinda, Zenta, Topolya. Szabadka stb. vásáraira. A háború után Halas, Majsa, Félegyháza, Csongrád, Szentes a távolabbi helyek, ahová az iparosokat fuvarozták. Vásárokra fuvaroztak egész éven át, de főleg télen, amikor szünetelt a hajó­vontatás. Igaz, hogy a vásároknak a késő ősz és a té! a legfőbb időszaka. Megjegyezzük, hogy a szegedi iparosokat nem kizárólag a deszki szerbek fuva­rozták és közülük sem mindenki vállalt ilyen szállítást. A fuvarozásra a deszkieknek utóbb ipart kellett váltaniok, ami után adót is fizettek. A fuvarozás, mint főfoglalkozás mellett földmüveléssel, paraszti termelő mun­kával is foglalkoztak. Az adatgyűjtésünkkel elérhető legrégibb időben, az 1880—90-es években nem minden vontatónak volt földje, de a földtelenek is vettek árendába (haszonbérbe) vagy feles müvelésre az uraságtól néhány holdat. Általában azt ta­pasztaljuk, hogy a deszki hajóvontató fuvarosok törekvő emberek. Az egyik család három nemzedékkel ezelőtt, a múlt század vége felé földnélküli zsellérsorban élt és az 1920-as évek elejére több mint 20 hold földtulajdont szerzett. Ma már nehéz pon­tosan megállapítani, mennyi volt ebben a gyarapodásban a hajóvontatással keresett bér szerepe. Bár a vontatás viszonylag jól fizetett munka (idénymunka!) volt, a von­tatók sosem csak abból éltek. Elmentek részes aratónak, földet béreltek — és mind­ebből, törekvő családoknál nemcsak a megélhetésre futotta, hanem földszerzésre is. A keresetük jobb volt, mint más fuvarosoké. A hajóvontatást végző szerbeknél a földmüvelés volt a mellékes munka (és jövedelmi forrás), és ezt maguk is így tar­tották. Amikor szereztek néhány hold földet, ahhoz már könnyebb volt újabb hol­dakat „ragasztani". Tanulságos ebből a szempontból az egyik legnagyobb szerb vontatócsalád, a Radityok egyik ágának vagyoni helyzete. A ma élő Radity Tósó (szül. 1889) és Milán (szül. 1898) apja és nagyapja is hajóvontatással foglakozott. A nagyapának kezdetben 8 hold földje volt, de amikor elhalt, három fiára már 5—5 holdat hagyott örökül. Mindhárom fia apja foglalkozását űzte. Hármuk közül a legügyesebb, Radity Misó tehát 5 holddal kezdte és 16 holdra gyarapította, és 8—8 holdat ha­gyott két fiának. Radity Tósó alig több mint egy évtized alatt négyszeresére növelte földtulajdonát. Persze olyan családokban, ahol foglalkozás öröklődött, a fiúknak is részük volt a később rájuk hagyott örökföld szerzésében, legalábbis a házasságukig vagy a család szétválásáig, amíg közös volt a kereset. Az említett példából arra is következtethetünk, hogy a 20-as, 30-as években, a marosi homok kereskedelem konjuktúrája idején, a vontatók jobban kerestek, mint 110

Next

/
Thumbnails
Contents