A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Juhász Antal: A deszki hajóvontatók

nem érhették el a folyó fenekét, akkor kukáztak vagy járgánnyal haladtak előre. A kukázás a hajóvontatás emberi erővel végzett fajtája, munkamenetét ezúttal nem ismertetjük, mert egyrészről a lóvontatással foglalkozó szerbek nem vettek részt benne, másrészt kitűnő, részletes és úgy látszik, az egész Tisza mentére érvényes leírását adja Betkowski egyik tanulmányában.

20 A fahajók 4—5 főnyi személyzete kevés lett volna a kukázás végzésére, ezért a kormányos mindig fogadott fel embereket kukázni. A folyómenti falukban rendesen akadt elég munkanélküli napszámos, aki vállalta ezt a nehéz, fáradságos, eléggé meg nem fizethető munkát. A kukázást végzők csak addig tartottak a hajóval, amíg munkájukra szükség volt. Ahol olyan nagy volt a megáradt folyó sodrása, hogy már nem bírtak kukázni, ott járgányozásxa tértek át. A járgány vastag faoszlop az első és hátsó bas közepén, a két bak között. Hogy szilárdan álljon, a járgány/eszökbe van elhelyezve. Kiszélesedő fején két lyuk van, ezekbe dugják a járgánhajtó durongokat. Járgányozás előtt a hajó természetesen lemacskázott. A hajósok — éppúgy, mint a kukázásnál — ladikba ültek és a kötelet, meg a kukásmacskát fölvitték a folyón olyan távolságra, ameddig a kötél hossza elérhetett. Megfelelő helyen a kukásmacskát — amire rá volt erősítve a kötél vége — kivettették és visszaeveztek a hajóra. Gyakran a hajó parthoz közel macskázott le, ilyenkor a kukásmacskát inkább a parton erősítették meg. A vasmacska kapájait (ágait) erősen beleviszkolták a földbe, azaz ágait ideoda mozgatva mélyen a földbe nyomták.

21 ,,Ha olyan kemény, fagyos volt a föld, hogy a macska nem bírt szántani, akkor kimászott a földből" — mondják a hajósok. Ilyenkor újból meg kellett erősíteni. A vasmacskára hurkolt kötelet tehát visszavitték a hajóra, ott 3—4-szer körültekerték a járgányon, egy ember fogta a végét, a többi pedig nekifogott a járgányfejbe dugott két dorongot hajtani körbe-körbe. A járgány forgott a fészekben, így fölcsavarták rá a kivetett vasmacskán megerősített 150—200 m, olykor még annál is hosszabb kötelet, ami által a hajó ugyanilyen távolságra jutott előre a folyón. A kötél másik végét állandóan fogta egy hajóslegény és ha messzebbre kellett előrejutni, akkor a járgányról letekeredő kötelet mindjárt ladikba szedték, hogy a munka végeztével rögtön evezhessenek vele újból előre. így folyamatosan megállás nélkül haladt a vontatás. A járgányhajtó dorongokat egyszerre legalább 4 ember forgatta. A járgánnyal — a kukázásnál kisebb emberi erőfeszítéssel — nagyobb erőt lehetett kifejteni. Előfordult, hogy a macska a parton elszántott, azaz a nagy húzás miatt elcsúszott, mert kapájai nem tudtak megkapaszkodni a földben. Ilyenkor úgy viszkolták újból a földbe, hogy kapájai elé vasaskarót vertek. Járgánnyal — mint említettük — ott haladtak, ahol olyan nagy volt a víz seb)e, hogy már kukázni sem bírtak. Ilyen folyószakaszok voltak pl. az ásások. Ásásnak nevezték a Tisza átmetszését, a folyószabályozáskor a kanyarok átvágása végett ásott új medret. Ez a mesterséges meder rendszerint keskenyebb, szűkebb, mint a természetes folyómeder, ezért itt a víz megtorlódik és gyorsabban folyik. Ezért kellett az ásásokban gyakran járgányozni. Előfordult az is, — pl. a nagylaki ásásban — hogy a lovak is húzták a hajót, meg járgányoztak is egyszerre. A járgányhajtásban a deszki vontatók nem működtek közre, ez kizárólag a hajósok feladata volt. Azért ismertettük mégis részletesebben a munkamenetét, mert erre vonatkozólag az eddigi szakirodalom nem egybehangzó ismereteket nyújt. Betkowski Jenő a hajóvontatás különböző módjainak tárgyalásánál nem is 20 Betkowski: Adatok a szolnoki hajósok életéből. Ethn. 1954. 111—116. 21 Vö. Betkowski im. 112. p. ugyanezt a munkát izgelésnek nevezi. 103