A MÓra Ferenc Muzeum Evkönyve 1964-65. 1. (Szeged, 1966)

Juhász Antal: A deszki hajóvontatók

tében a prednyak, a víz felőli harmadik és utolsó ló volt a nyerges. Az utóbbi évtizedekben már nem használtak nyerget, hanem szőrén ülték meg a lovat. A vontatólovak irányítására a deszki szerbeknek hagyományos irányító szavaik voltak. Ha víz felé akarták terelni a lovakat, azt kiáltották: ,,Dunára te!" — ha pedig távolodniuk kellett a folyótól a part felé, akkor „Kijjebb!" volt a hajtószó. Gyakorlott vontatólovaknak elég volt csak a terelő szavakat kiáltani, különösen, ha a prednyak ügyes, betanított jószág volt. A cukk ugyanis mindig az első lovat követte. A ,,Dunára" terelőszó bármely folyón a víz felé hajtást jelentette. A kifejezést használták máskor is: pl. ha a kocsis lóra ült, azt mondta: ,,A dunárú lovon ütem..." (a víz felöli lovon). A cukk végén haladó ló, a kurtulás nem előre, hanem oldalirányban, a part felé húzott, hogy a vontatókötelet kifeszítse és a cukk egyenesen húzhasson. Ide erős ló kellett, hogy húzásával ellensúlyozza a hajó vízsodrás okozta rántását. Ez a magyarázata annak, hogy 20 lovas gabonashaiónál a cukkban már 3 kurtulás ló volt. Ugyancsak kurtulásnak nevezték azt az embert, aki a cukk mögött haladva a partmenti fákban, a bokrokban -- úgy mondják, suhában — elakadt vontatókötelet szabaddá tette. A kurtulás a parton ment és csáklyá\a\ vagy más villás végű eszközzel emelte át a kötelet az akadályokon. Csermák a dunai hajózásról szólva említi a vízi kurtulást. aki a vízen, dereglyében kísérte a hajót.

14 Adatközlőink ilyen kurtulázó dereglye használatáról nem tudnak. Valószínű, hogy a kurtulázásnak ez a módja a magyarországi Dunán az ausztriai Dunáról terjedt el, ahol egy hajó mellett 2—3 kurtulázó dereglyét is alkalmaztak. A kurtulás mindig a hajósok közül került ki és rendszerint a legfiatalabb hajóst jelölték ki erre a munkára. Bozótos partszakaszon sok munkája volt, ilyen helyen nagyobb hajóknál két ember is kurtulázta a kötelet. A vontatást nemcsak a magasra nőtt, sűrű parti növényzet akadályozhatta, hanem gátolták a parthoz kikötött hajómalmok is. A vízimalmokat ugyanis évszázadokkal ezelőtt nem vasmacskával horgonyozták le, hanem egyes helyeken vastag, erős kötelekkel kötötték ki partmenti fákhoz vagy földbe vert karókhoz. Az így kikötött malmokat gugovás malomnak nevezték.

15 A hajómalmok kötélen való tartását már a XIX. század elején tilalmazták, de kevés eredménnyel. Erről tanúskodik a Helytartó Tanácsnak 1845-ben Szeged város tanácsához intézett leirata: ,,A Tiszának Vásárhelyi Pál hajózási felügyelő által múlt évben véghezvitt beutazása felől tett hivatalos jelentésből kitetszvén: hogy az e folyón való hajózás főképp a vízimalmok által, melyek vagy kötéllel a parthoz kapcsolvák, vagy a hajóutat elakasztják, vagy a kiszárítás és halászás végett ásott, s a Tiszába vezető csatornák által, akadályoztatik, ennél fogva e Városi Tanács ezennel arra szólatik fel, miszerint a tiszai malmoknak határozott alkalmas helyeken horgonyokra való köttetésére és a vontató utat elakasztó érintett csatornák hidakkali ellátására nézve a szükséges intézkedéseket tegye meg."

16 Egyébként ha a vontatókötél a malmokban elakadt, a vízimolnárok segítettek a kurtulásnak szabaddá tenni a kötelet. Előfordult az is, hogy a Tisza-parton folyó hajóépítés eltorlaszolta a ficsórjárást. Ez történt Szegeden az 1850—

es évek elején, amikor az alsóvárosi superplaccokat a vasúti híd építése miatt áthelyezték az újszegedi partra, ahol a vontató14 Csermák: A dunai hajózás történetének néprajzi kutatása. Bp. 1952. Kézirat. 16 Vö. Bálint Sándor: Szegedi szótár. Bp. 1957. I. 518. 16 Szegedi Áll. Levéltár, Tanácsi iratok 1845/2226. 100