A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Horváth Andor: A Móra Ferenc Múzeum Fekete-tengeri Mollusca gyűjteménye

A MÓRA FERENC MÜZEUM FEKETE-TENGERI MOLLUSCA GYŰJTEMÉNYE Az utóbbi évek folyamán a Fekete-tenger partvidékét egyre több magyar tudományos kutató és turista látogatja. Gyűjtéseik jelentékeny Mollusca anyag birtokába juttattak. Igyekeztem az anyagot közkinccsé tenni, abból a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a szegedi József Attila Tudományegyetem Állatrendszertani Intézete részére fekete-tengeri Mollusca gyűjteményt állítottam össze. A gyűjtemény zömét Dr. Sz. Ferencz Magda 1958-ban, a bolgár tengerparton (Várna, Neszeber, Burgasz, Pomorije) és Dr. Gál Dániel 1960-ban a román tengerparton (Mamaia) gyűjtötte. Dr. Zsolt János Várna környékén, Kormányos Antal Burgaszban végzett gyűjtésével gyarapította. Ezeken kívül több kisebb alkalmi gyűjtés anyaga is belekerült. A fauna megoszlását nem a gyűjtőhelyek földrajzi fekvése, hanem azoknak környezethatások szerinti eltérései határozzák meg. A partszegély erős hullámverésű pontjain csak a hullámok romboló hatása ellen valamilyen módon védett fajok tudnak megélni. A kagylók közül a Fekete-tenger aránylag kicsi osztrigája, az Ostrea taurica KRYN., a többi osztrigák módján baloldali teknőjével a szilárd alzathoz nőtt. Aránylag vastag héja is védi. A háromszög alakú Mytilus gallo provinciális (LAM.) s jóval kisebb közeli rokona a finoman vonalkás felületű Mytilaster lineatus GM. héja aránylag vékony, mégsem zúzódnak szét, mert szakállszerű byssus fonalaikkal szorosan megtapadnak. A sziklarepedésbe, vagy fúrókagylóvájta üregbe rejtőző Venerupis irus (L.) hasonló módon tapad meg. Lemezes felületű vékony héja gyakran szabálytalanul formálódik, mert növekedés közben a rejtekhely szűk falához kell igazodnia. A Pecten maximus (L.) 11—13 radiális bordával és búbja mentén kétoldalt fül alakú nyúlvánnyal díszített kerekded héja partravetve is gyakori. Fiatal korában még szintén byssussal tapadó helyhez kötött állat, később azonban már szabadon él, sőt alkalomadtán teknőit nyitogatva gyorsan és ügyesen úszik. Eközben köpenyszegélyének sok piciny szemével lát. A látás a kagylók osztályában ritka jelenség, itt a mozgékony életmód indokolja. A világítóképességéről is nevezetes kőfúró kagyló, Pholas dactylus L. magavájta sziklaoduban él. A partot az odúk kerek nyílásai néhol rostaszerűen lyuggatják. Az állat hosszúkás, törékeny, ráspolyszerűen érdes felületű héja azokból nem látszik ki. Közeli, de kisebb rokona a Barnea Candida (L.) kemény agyagtalajba fúródik. A hajóféreg, Teredo navalis L. a víz alatti faépítmények fúrkálásával jelentékeny károkat okozhat. Mészcsővel bélelt járatait szemlélve a laikus féregre gyanakszik, pedig ez az állat is kagyló. A hullámveréshez a csigák osztályából leginkább a Patella pontica MIL. csészecsiga alkalmazkodott. A sziklákon széles talpával olyan erősen megtapad, hogy a gyűjtőnek késsel kell onnan lefejteni. Kanyarulat nélküli, lapos csészeforma háza a hullámoknak támadási felületet nem nyújt. A ház aljának finom egyenetlenségei az. alzat egyenetlenségeinek felelnek meg s a megtapadás lehetőségét fokozzák. 233