A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Horváth Andor: A Móra Ferenc Múzeum Fekete-tengeri Mollusca gyűjteménye

A Gibbula divaricate, (L.) úgylátszik mindenütt gyakori. Gyöngyházzal vastagon bélelt tojásdad, kúpforma házacskáját kívül zegzugos vonalakká rendeződött kék pontok díszítik. A hullámverés elől vastag háza s az alzat egyenetlenségeibe rejtőzése védi. A partmenti algagyepekben nyúlánk tojásdad, vagy toronyfonna csigákat találunk. Az ilyen alakú ház az állat felfelé-lefelé mászkálása közben a fizika törvénye értelmében könnyebben cipelhető, ha azt az állat függőleges helyzetben tartja. A pici, tojásdad, vörös pontocskákkal díszített házú Rissoa splendida EICHW., a több cm magas toronyforma Cerithium vulgatum BRUG. s a hosszanti és harántbordákkal hálózott, csupán centiméternyi Bittium reticulatum D. C. mindenütt gyakoriak. A még kisebb s dudorkákkal díszített Cerithiopsis tubercularis (MONTAGU) fajból máikevesebb példányt kaptam. (Várna, Mamaia). A Scalaria communis LAM.-ból csak várnai példányom van. Gömbölyded kanyarulatok s gyéren álló, erős hosszanti bordák jellemzik. Nagyobb számmal került elő a pici, csinos és változatos rajzolatú Phasianella tenius (MICH.). (Várna, Neszeber). Homokos alzaton mindenütt gyakori a varsacsiga, Nassa reticulata L. Házát hullámos lefutású, vastagabb hosszanti és azoknál vékonyabb harántbordák hálózzák. Élénk mozgású, húsevő állatka. Rokona a kavicsszerûen lapos ás változatosan tarka házú Cyclope neritea (L.) a gyűjtőterület egyik leggyakoribb csigája. A félsós vizeket kedveli. A hozzá hasonló, de kisebb és hegyes tetejű Cyclonassa kamischiensis (CHEMN.) fajból eddig csak kevés példányt kaptam. A homokba és iszapba fúródva mérsékelten vastag, vagy éppen vékony héjú kagylók élnek. Ezeket a hullámverés már nem veszélyezteti, szükség esetén a talajba fúródással védekeznek. Homoktalajon általánosan elterjedt és gyakori a Donax trunculus L. Teknője. hosszúkás, rovátkolt szélű. Jóval ritkább a hosszú hüvelyforma Solen marginatus PENN. A finom homokba függőlegesen és mélyen befúródva él. Homok- és iszaptalajon sekély mélységekben mindenütt közönséges az ehető szívkagyló, Cardium edule L. Teknője szív alakú s radiálisán bordás. Hosszú féregforma lábát maga alá hajlítva ugrándozni is tud. Kisebb rokonai, az előretolt búbú Cardium exiguum GMELIN és az elül-hátul szemölcsös héjú Cardium fasciatum MONTAGU is elég gyakoriak. Fekete-tengeri endemizmus a Monodacna colorata EICHW. Záróperemén teknőnkint csak 1 főfogat találunk. A gyűjtemény példányai Neszeberből származnak. Igen gyakori a háromszögletesen szívforma s koncentrikusan bordás Venus gallina L. s rokona a nála tojásdadabb 'Tapes aureus GMELIN. Az utóbbi faj héját belül nagy aranysárga folt díszíti. Algás homok- és iszaptalajon a vékony, tejfehér, kerek héjú Loripes lacteus (L.) gyakori, míg rokonából, a ferdén és divergensen vonalkás pici Divaricella divaricate (L.)-ből csak kevés példányt kaptam. Homokon és iszapon úgy látszik mérsékeltebb számmal, de mindenütt előfordul a Spisula subtruncata MONTAGU var. triangula RENIER. Héja csaknem szabályosan tojásdad, háromszögletes. Az igen vékony héjú és lapos Teliina tenuis (DA COSTA) (más néven Angulus exiguus (POLI) az iszapokon általánosan elterjedt és közönséges. Általánosan elterjedt, de alacsony egyedszámmal került elő az öblösebb ékforma, szintén törékeny Gastrana fragilis (L.). Nemcsak iszapon, hanem a fúrókagylók fúrta sziklalyukakban is előfordul. A víz sótartalma szerinti faunamegoszlás külön érdekes tanulmány tárgya lehet. így a tengerparti lagúnák alacsonyabb sótartalmú vizében jellegzetes Mollusca együtteseket találunk. A Várnaitóban az apró, hegyes héjú Hydrobia acuta DRAP, csiga tömegesen él. A Balatonban közönséges vándorkagyló Dreissena polymorpba PALLAS is dúsan tenyészik itten. Eredetileg félsósvízi faj, manapság azonban már a teljesen édesvizekben is .234