A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Marián Miklós: A Közép-Tisza kétéltű és hüllő világa

hosszabb ideig elöntve tartja, a herpetofauna igen nagy veszteségeket szenved. Ilyen volt az 1962. évi árvíz is, amely után az esztendő további részében az ártéren csak mutatóban találtam kétéltűt, vagy hüllőt. A hosszú ideig tartó árvíz természetesen a kétéltűek szaporodására is káros. A mély vizek nem tudnak megfelelően felmelegedni, ezért a lerakott peték kifejlődése is nehezen, vagy egyáltalán nem megy végbe. Erre nézve 1962. május 17-én, Vesszősnél az ártéren a következő értékeket nyertem: egy sekély vizű (kb. 30 cm mély) árok vizében számos Bombina bombina lárvát találtam. A víz hőfoka 20,5 C° volt. A környező mély kubikgödrök vizében viszont sehol sem láttam békalárvát. Ott a víz hőfoka, 50 cm mélységben, 18 C° volt. Jelentős különbség adódik tehát a vizek felmelegedésében. Az árvizek hatásának tehát bizonyára jelentős szerepe van egyes fajok {Капа dalmatina, Rana arvalis wolterstorffi, Bufo bujo) szórványos és csekély egyedszámban való előfordulásában. Az ártér herpetofaunájának természetes újrabenépüléséhez megfelelő tartalékterület és bizonyos idő szükséges. Miután a mentesített területek nem szenvednek a pusztító árvizektől, herpetofaunájuk népes és terjeszkedésre képes. Éppen ezért a Közép-Tisza árterének újrabenépülési (regenerációs) kisugárzó pontjai azok a partszakaszok, ahol a töltésen kívüli holtág, vagy fattyúág a folyóvizet megközelíti (Mártélyi Holt-Tisza, Kurcatorkolat). A regeneráció üteme gyorsabb, ha a külső víz nem zsilippel van elválasztva a folyótól, hanem azzal állandó csatorna köti össze (Körtvélyesi Holt-Tisza). Természetesen elég hosszú időre van szükség ahhoz, hogy az ártéren belül keletkezett regenerációs pontokból a betelepült faj a folyó mentén szétvándoroljon. Különösen vonatkozik ez a megállapítás a kevésbé mozgékony kétéltűekre. Az is bizonyos, hogy a Tisza-szabályozás és az ennek következtében sűrűn megismétlődő magas árvizek hatására a ritkább jajok, vagy kipusztultak már az ártéren, mint az Emys orbicularis, vagy fogyatkozik a helőhelyük, egyre csökken az egyedszámuk, mint ahogy az a Rana dalmatina és a Rana arvalis woterstorffi esetében megfigyelhető. Ezeknek a fajoknak a száma a mentesített területen sem nagy, így betelepülésük és regenerációjuk is esetleges. Ugyanakkor a közönségesebb fajok, mint a Rana ridibunda, vagy Bombina bombina tért nyernek. Az elmondottakat összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a Tisza középső szakaszának kétéltűi és hüllői sajátos életviszonyok között élnek. A fajok fennmaradása, terjeszkedése, vagy visszaszorulása mindenkor elsősorban az árvizek függvénye. A fajok lelőhely adatai (a tős-erdei lelőhely kivételével, mely az Orsz. Természettudományi Múzeum gyűjtéséből ismeretes) miután irodalmunk azokat nem közölte, a magyar állatföldrajzban újak, így az Alföld állattani honismeretét is szolgálják. Végezetül köszönetet mondok: dr. Liptai Ervinnek, a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztálya vezetőjének, akinek segítségével a múzeum felszerelé&e motoros ladikkal kiegészülhetett és így munkám többrétű lehetett; dr. Kolosváry Gábor akad. levelező tag, a Tiszakutató Bizottság elnöke, munkámat erkölcsileg és anyagilag támogatta; Dely O. György, a Természettudományi Múzeum gyűjteményvezetője pedig összehasonlító anyagot bocsátott rendelkezésemre és így segítette elő vizsgálataimat. Marián Miklós 229