A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Marián Miklós: A Közép-Tisza kétéltű és hüllő világa

A vázolt biotóp-típusokat áttekintve, successiójukat megfigyelve, szembetűnő az összefüggés a környezet, valamint a kétéltű hüllőfajok élete között. Az élőhelyek között a kubikgödör vízi biotópjától a töltésoldal száraz biotópjáig több átmenetet találunk. A kétéltű- és hüllőfajok kültakarójában a csupasztestű gőtétől a pikkelyruhás gyíkig is számos átmenet ismerhető fel. így természetes, hogy minden faj csak az igényeinek megfelelő nedves-, ill. száraz biotópot lakhatja és ez meghatározza a fajok eloszlását a különböző élőhelyek között. A kétéltű fajok tanyahelyeinek függőleges irányú rétegződése Az előbbiekben láttuk, hogy az ártér élőhelyei horizontális irányú tagolódást mutatnak. Az is megfigyelhető azonban, hogy a kétéltű fajok az élőhelyek bizonyos szintjében tanyáznak. A gőték a vízi biotóp (kubikgödör) fenéktáján, a leveli békák a száraz biotópok magasabb növény szintjében élnek stb. Ezek a tanyahelyek (oecus) a biotópokban — végeredményben az egész ártér életterében — egymás fölött helyezkednek el és több szintet (stratum) alkotnak. A Tisza árterén, megfigyelésem szerint, a kétéltű fajok tanyahelyeinek a következő függőleges rétegződése alakult ki (3. ábra): 1. Fenékszint: a kubikgödrök (árkok) kb. 40—50 cm mély feneke, amely sűrű hinárnövényzettel, vagy törmelékkel borított. Itt él a Triturus eristatus és Triturus vulgaris. 2. Vízszint: a kubikok (árkok) szegélyvizében, hinár- és szárazföldi növényzet van. Ezek között tanyázik a Rana esculenta. Ugyanitt a víz szintjén, úszó növényzet között tartózkodik a Bombina bombina. 3. Talajszint: az ártéri erdő mélyebb fekvésű vésze. Mocsaras talaját alacsony növényzet borítja. Itt él a Rana arvalis wolterstorffi. Ez a terület átmenetet képez a vízi és szárazföldi szintek között. 4. Hordalékhalom szint: a kubikgödrök közötti hátak, hordalékhalmok magas fűvel, elszórt bokrokkal fedett részei. Itt tanyázik a Rana dalmatina, Bufo bufo és a Bufo viridis. 5. Magasabb növényi szint: az ártéri erdő bokrainak és fáinak „lombszintje" már jóval a talaj fölé emelkedik. E legmagasabb szint lakója a Hyla arborea. Amint látható, a Tisza ártér kétéltű fajai a vízfenéktől a fák koronájáig változatos környezetben élnek. A fajok által birtokolt tér mintegy 6—7 m függőleges irányú kiterjedést mutat. IV. Árvíz és újrabenépesülés A Közép-Tisza amphibia-reptilia népessége — amint azt már láttuk — nem nagy. Különösen szembeötlő ez a tény, ha az ármentesített területeken fekvő holtágak populációival teszünk összehasonlítást. A jelenség okát nagyrészt megmagyarázzák a Tisza árvizei, amelyek olykor katasztrofális hatásúak lehetnek a herpetofaunára. A Tiszának évenként két nagy árvize van: a tavaszi hidegár és a kora nyári zöldár. Az első különösen magas (a középső szakaszon 10 m körüli) szokott lenni. A zöldár csekélyebb magassággal vonul el. Amikor a hidegár igen magas, a védgátak közötti árteret teljesen kitölti. A víz a fák koronaszintjéig ér. A sebes, hideg víz úgyszólván kiöblíti az ártérről az ott lakó állatokat. Csak kis százalékuk marad életben, amelyeket az árvíz el nem sodort, meg nem ölt. Ha azután a hideg árvizet jelentősebb zöldár követi, amely a medret 228