A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Csongor Győző: A szegedi Közművelődési Palota a forradalmak idején (1918–1919)

ben csak 1950 augusztusában került sor.) A díszterem melletti kisebb teremben helyi notabilitások, volt polgármesterek, főispánok képeivel volt tele a fal, s azokkal a portrékkal, amelyeket a város még a millénium idején festetett Széchenyiről, Deákról s másokról, országos nevű művészekkel 1000—1500 forintért. Ugyanitt voltak elhelyezve még a régi főhercegek és főhercegnők képei és részben még a XVIII. századból való, névtelen bécsi festők művei, „melyeket egy másfél évszázadon át szenátor urak pipafüstje patinázott barnára". Móra ezeket a képeket tehermentesítés céljából szeretné a városházára visszavitetni. A képtári termekben paravánokkal tervezi a térnagyobbítást. A tanács elfogadta a terveket s megbízta az igazgatót a költségvetés elkészítésével. Móra szeretne képzőművészeti szakembert a fővárosból, mert — mint írja — „bár a helybeli festőművészek bármelyike készséggel állna ugyan rendelkezésre, de — genus irritabile vatum — s tárlatvezetések idején tapasztaltuk, hogy mindig békétlenség és veszedelem származott belőle, ha művész volt a rendező . . ."

29 A tanács azt szeretné, ha az átrendezés szeptember végéig, a tervezett királylátogatás idejére befejeződne. Móra augusztus 20-tól kezdve ásatásokkal van elfoglalva. Pénz úgy sincs, így nem csak a királylátogatás marad el, de a képtár korszerű átrendezése is terv marad. A könyvtári és múzeumi bizottság augusztus 11-i ülése foglalkozik a betöréssel, a képtár rendezési tervvel s a könyvtár gyarapításával. Legjelentősebb határozata azonban Kotormány János véglegesítése.

30 Az intézet két rendszeresített szolgája közül a II. szolga, Széli András a háború első éve óta orosz hadifogságban van, fizetését felesége kapja, az I. szolgai állást Molnár Istvánnak 1916, februárjában bekövetkezett halála óta ideiglenesen felesége tölti be. (Alkalmaztatása még Tömörkény közbenjárására történt, mivel a család kereső nélkül maradt). Kotormán János (Móra így írja kezdetben) a polgármester által kinevezett ideiglenes szolga, hét éve áll az intézet szolgálatában. Most bejelentette, hogy mivel többszörös biztatás ellenére sem sikerült elérnie rendszeresítését, és csekély fizetéséből, mely a háborús segéllyel együtt is csak 108 korona, családjával megélni nem tud, elhagyni készül az intézetet. Móra nem engedheti el a már akkor jobb kezét, „személye körüli miniszterét", akinek alakját még életében az „irodalmi halhatatlanság" övezte. Utolsó éveiben riportok, tárcák tömkelegét írták róla s azóta önálló könyv is megörökítette emlékezéseit. Nem érdektelen tehát, hogy idézem a hivatalos Móra jelentésrészletét, melyben hűséges emberéért harcol: „Kotormán János már a háború előtt is leghasznosabb tagja volt a szolgaszemélyzetnek, kötelességtudásával, szorgalmával, hűségével és intelligenciájával, a háború alatt pedig az összes fontosabb szolgai teendőket egyedül látta el s a szolgálatból való kilépése esetén az egész intézetet be kellene zárni". A bizottság méltányolja Móra ragaszkodását, Kotormányt az első szolgai állásra rendszeresítik, özv. Molnár Istvánnét az ő helyére mint III. ideiglenes szolgát alkalmazzák. Móra járja ki azt is, hogy Kotormány János a következő év áprilisában, szakmai tanfolyamon vehessen részt.

31 Szeptember 2-án Móra jelentést tesz a tanácsnak a tápéi templom Árpád-kori falfestményének felkutatására s megmentésére tett intézkedéséről. Erre a „Magyarország műemlékei" с kiadvány hívta fel a figyelmet, valamint a Szegedi Naplónak az a cikke, amelyben írója felháborodik, amiért a tápai plébános bemeszeitette a nagy29 Ц

0 y^llV 1

9Ï8?Trag^l 1. / u Uo. ^-\ 178