A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1963 (Szeged, 1963)

Csongor Győző: A szegedi Közművelődési Palota a forradalmak idején (1918–1919)

elsőrangú népnevelő intézmény. A „gyász fekete iniciáléjával"

5 kezdődő 1917-es esztendőnek július 12. óta kinevezett igazgatója. Ennek az előcsarnokából, országos részvét mellett kísérték egyik legnagyobb nemzeti írónkat, Tömörkényt, Szeged kulturális vezérét a palánki temetőbe. Rozoga ablakaival, elhanyagolt külsejével inkább „valami gazdátlan műemlék" jellegét kezdi az épület fölvenni.

6 Az épület általános felújításra szorul, a központi fűtés régi kazánjaival állandóan baj van. Az ellátási nehézségek, elsősorban a szénhiány miatt a háború alatt alig fűtötték az épületet, mindössze az igazgatói szobát, ahol az igazgató kis számú személyzetével együtt dolgozott. Sem múzeumi, sem olvasótermi szolgálat nem volt. A hivatali személyzet: Fischhof Ágota (a berlini Zentrale für Volksbücherei végzett növendéke), Cs. Sebestyén Károly polgáriskolai és Czógler Kálmán gimnáziumi tanárok — rendezhetik a kézirattárat, a nemrég létesült aprónyomtatvány osztályt, katalogizálhatják a kliségyűjteményt, megkezdhetik a képtár és az éremtár anyagának újraszervezését. Alkalom nyílott a régiségtári és természetrajzi osztály felállítására. Egyikük sem volt kinevezett alkalmazott, bár Móra mindent elkövetett, hogy munkatársait az üresedésben levő könyvtárosi állás javadalmazásának terhére szakdíjnokként alkalmazza. Még azt is megteszi, hogy lemond külön tiszteletdíjáról, mellyel a város a vacantia idejére jutalmazná. A munkatársak főérdeme, hogy „a mikor a legtöbb magyar vidéki kultúrintézet fejlődését holtpontra juttatták a háborús nyomorúságok, a szegedi könyvtár és múzeum úgy számolhat be 1918-ról, mint fejlődése újabb szakának küszöbéről" — írja Móra évi jelentésében.

7 így nem marad más hátra: várni, míg kitavaszodik. Lassan-lassan szénhez jutottak, viszont nem volt fűtőjük. Mórát pénzügyi gondok gyötrik. Február 27-én még nem tudja, mennyi a könyvtár és múzeum dotációja. Sűrűn előfordul, hogy „az intézetet meglátogató előkelőségek kérdezősködnek tőlünk, mennyibe van a városnak évente a kultúrpalota, s ilyenkor vagy zavarba jön az ember, vagy zavar nélkül odadob egy számot".

8 A rossz háborús viszonyok, ellátásbeli nehézségek következménye, hogy „pénzben, hagymában, húsban, lisztben meg másféle dolgokban" kell dolgozni annak, aki magában soha egy makulányi üzleti szellemet sem erezett. Ez a sors iróniája, írja Móra egyik levelében.

9 A nehézségek csaknem egy ember vállára tornyosulnak, mert a munkatársak a kiállítási anyagot rendezték. Az állapotokra jellemző fényt vet Móra néhány sora, melyet Bernátsky Ferenc apátplébánoshoz intéz, aki egy kémia könyvet kér tőle használatra, húsvétig: „csak az esetben áll rendelkezésére, ha beküld érte, mert pakolni nincs időm, mióta az utolsó szolga is bevonult".

10 Ebben az időben határozza el Móra, hogy háborús vonatkozású könyvgyűjteménynek, s ehhez kapcsolódó aprónyomtatvány részlegnek, s háborús jelvény gyűjteménynek veti meg az alapját. Muzeológus érzékére vall, hogy természetesnek veszi azt a ma is sokat hangoztatott tételt: a gyűjtőnek elsősorban korának közönséges apróságait kell összeszednie, legyen az bármilyen vonatkozású is, mindenesetre olyanok, melyeknek beszerzése egy-két év múlva már sokszor a lehetetlenséggel határos. Az igazgató s munkatársai ilyen ténykedésének eredménye mind a könyvtárban, mind a múzeumban ma is föllelhető. 5 Jel. 1917. 1. V 6 Jel. 1917. 2. ». 7 Jel. 1918. 2. 1. 8 47/1918. febr. 26. 9 21/1918. jan. 28. 10 55/1918. febr. 27. 174