A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1960-1962 (Szeged, 1962)

Bálint Alajos: A középkori Nyársapáti lakóházai

A nyársapáti elpusztult templom alapjait a Templom-érnek közvetlenül a déli partvonulata szélén, csaknem központi fekvésben ástuk ki. A templom homlokzata előtt a feltárt lakóházak Ny—K-i irányban, csaknem egyvonalban húzódtak. A nyugati végén a már említett 9—11. házak állottak. Csábító tehát annak a gondolatnak felvetése, hogy az egykori Nyársapát községében utcás településről szóljunk, amelynek nyugati végében három házból álló térlezárás mutatkozott. A hosszú, Ny—K-i irányú utcában az egyes házak 15—20 méterre épültek egymástól. Majlát Jolán Nagykőrös város gazdaság és társadalomtörténetének vizsgálatánál elmondja, hogy Magyarországon a XIV. században eljutott a korábbi, honfoglaláskori nomád, vagy félnomád gazdálkodásról egy új gazdálkodási formához, a nyomásos termelőmódhoz.

12 Ennek az a lényege, hogy egy-egy falu határából kihasítottak egy részt, mint szántóföldet és azt két, vagy három nyomásra tagoltan művelték. Ha tehát adva volt egy jobbágyfalu, abba beletartozott minden jobbágytelek is, s a jobbágytelkek üzemegységei voltak a falu határhasználatának. Az ilyen üzemek valójában egy-egy lakóházból és az ahhoz tartozó gazdasági udvarból állottak. Megállapítja Majlát ugyanakkor, hogy Nagykőrösön és környékén sohasem volt ez a nyomásos-telkes gazdálkodási mód divatos. A földrajzi adottságok miatt itt, az egész középkoron keresztül, az állattartás volt a termelés legfőbb ága, mert az ekés szántóföldi gazdálkodásnak nem kedvezett sem a település szerkezete, sem a határhasználat, vagy a társadalmi felépítettség. Innen adódik tehát, hogy a középkori Nyársapát községében kertes gazdálkodási forma alakult ki, amelyben elsősorban az állattartás volt a domináló. Az itt feltárt lakóházak egymástóli távolsága is ezt bizonyítja. Belső kertek lehettek itten, viszont ezek a kertek nem lehettek nagyok, mert a földrajzi tényezők erősen korlátozták ennek lehetőségeit. Körös-körül sok volt a rét, legelő, sok a nádas és tocsogó. Az állattartásra viszont ezek a kedvezők. Nem valószínű, hogy az egyes házakat kerítések választották el egymástól, de mindegyik háznál tiszteletben tartották a más tulajdonában, vagy használatában levő kertet. A szokásjog is úgy alakult, hogy egymás telkén nem járhattak keresztül a sajátjukra. „Olyan ez a városkép — írja Majlát Jolán —, hogy szinte látszik még rajta annak a középkori helyzetnek a nyoma, melyet a Kecskemét környéki ásatásokból ismerünk, amikor kerek sátorkunyhók voltak a lakások és ezeknek a sátorkunyhóknak a táborszerű tömegét vette körül a marhaakloknak és karámoknak az övezete."

13 Az akol Nagykőrösön nem más, mint a kert. Majlát XVII—XVIII. századi iratoknak hosszú példasorát idézi egy-egy ilyen aklos-kertre vonatkozólag. Elmondja még, hogy „az akol szükségszerű tartozéka volt minden önálló gazdálkodást folytató lakosnak, azonban mégsem tartozott jog szerint a házhoz, csak tényleges és célszerű tartozéka volt a házteleknek, illetve lakóháznak. Jobbágytelek-szerű összefüggés azonban nem volt a háztelek és az akol között."

14 Az akiokban tartották az állatokat, s a gazdasági életben az állatok jelentették a termelési módot. Nyársapáton egy-egy akolhoz megfelelő nagyságú rét tartozhatott, amely szorosan kapcsolódott a beltelekhez. A nyomásos-telkes rendszerben a szántóföld volt az, ami összetartozott a beltelekkel, Nagykőrösön, — és így Nyársapáton is — nyilvánvalóan a rét volt a belteleknek szoros függvénye. Ez azonban azt is jelenti, hogy nemcsak a Nyársapát középkori község belterületéhez volt helyhez 12 Majlát Jolán: Egy alföldi civis-város kialakulása, Budapest, 1943. 51. s köv. 13 Majlát i. m. 56. 14 Majlát i. m. 58. 70