A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1960-1962 (Szeged, 1962)

Juhász Antal: A tiszai hajózás és a szegedi super-mesterség

amikor lovakat nem alkalmazhattak, emberi erővel vontattak. A gyalogos vontatók, ilyenkor a töltésen haladtak. Apátfalváig teher nélkül 2 nap alatt értek föl a Maroson.

56 Emberi erővel történt a vontatás harmadik fajtája, a kukázás is. Betkowski Jenő kitűnően és részletesen leírja a kukázást,

57 ezért röviden csak a lényegét ismertetjük, ahogyan a szegedi hajósok elmondták. Erre akkor került sor, amikor a Tisza elöntötte a ficsorjárást (hajóvontató út), összekötözték a hajón található köteleket, végére vasmacskát erősítettek és azzal ladikon föleveztek olyan távolságra, ameddig a kötél elért. A macskát parthoz közeleső részen kivetették. A kötelet visszavitték a hajóra, átvetették az őrfán és befogták magukat, rákapcsolták hámjukat, majd a kukajárón, az előrehaladás irányával háttal lépegetve, mintegy kinyomták maguk alól a hajót. A kukajáró végére érve kiakasztották a hámot a húzó kötélből és ismét az őrfa mellett fogtak rá. így a hajó lassan fölhaladt az előre kivetett vasmacskáig. A kukázáshoz minden alkalommal külön fogadtak embereket, mert a hajó személyzete ezt a nehéz munkát nem tudta volna elvégezni. Ahol sem lóvontatással, sem gyalogos vontatással nem boldogultak, vagy megfeneklett, zátonyra futott a hajó, ott gugorázni kellett. A gugorázást, a fahajók víz ellen vontatásának ezt a sajátos módját Tömörkény István több helyütt említi, sőt le is írja „vízenjárók"-ról szóló novelláiban.

58 A gugorazó hajónak két vasmacskája volt. Amikor látták, hogy parti vontatással nem juthatnak tovább, lemacskáztak. A másik macskát, aminek hosszú kötele volt, ladikba tették és föleveztek vele a folyón, ameddig a kötél hossza engedte. Ott kivetették, majd visszatértek a hajóra és a kötelet fölerősítették a gugorára., más néven cigánytekerőre. A gugora oszlop az első bason, amibe lyukakat fúrtak a két gugorarúd számára. Ezekkel a rudakkal forgatták a gugorát, amire föltekerődött a kötél és a hajó ilyen módon valósággal „fölcsavarta magát" a vasmacskáig. A gugorázás nehéz munka volt. Ha erős volt a folyó árja, előfordult, hogy a gugora visszafelé kezdett forogni és a sebesen forgó gugorarúd még embert is ölt. A gugorázásnak másik módja az ún. parti gugora. Ezt Hegyesi András hajós a következőképpen mesélte el: „A parton ástak egy ötven centi mély gödröt, abba beleállítottak egy vastag fenyőszálfát. Jó két méter magasan állt ki a földből. Két felül cövekhön kikötötték, hogy erősen álljon. A hajóvontató kötelet háromszor rátekerték a fenyőre, kihagytak egy „csülköt", abba beledugtak egy rudat és azt forgatták, így föltekerődött a kötél a gugorára és ehúzták a hajót a zátonyrul" A gugorázással bizony lassan haladtak, jó volt, ha naponta néhány kilométert megtettek. Gabonáshajókon a kormányoson kívül 4—5 hetes (hetibéres) volt. Rendesen csak a kormányos volt állandó személy, a heteseket minden útra külön fogadták. Rajtuk kívül voltak még a fuharosok, akik a gazdával való megállapodás szerint csak egy bizonyos útszakaszon tartottak a hajóval. Az volt a dolguk, hogy a hajó melletti dereglyében eveztek. „Azt is tutták, hány huját köll evezni Szegedtül Óbecséig. Mikó kanyarba ért a hajó, akkó köllött erősebben evezni. Odaszót a kormányos: „Keményebben!" — Főátak, úgy eveztek." Kanyarban sokszor kimentek a partra és kötélen tartották a hajót, nehogy a víz a kanyar külső hajlatában parthoz sodorja. 56 Adatközlők: Kelemen István hajós (szül. 1887) és Hegyesi András hajós (szül. 1888.). 57 Betkowski Jenő: Adatok a szolnoki hajósok életéből. Ethnographia, 1954. 1—2. 88—118. 58 Gugorázás. A Szent Mihály a jégben. Bp. 1957. 246. és Homokból élők. Hajnali sötétben. Bp. 1958. 320. Vö.: Bálint Sándor: Szegedi Szótár. Bp. 1957. I. 518. 143>