A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1960-1962 (Szeged, 1962)

Juhász Antal: A tiszai hajózás és a szegedi super-mesterség

áradás idején nem volt ajánlatos a tutajozás, annál is inkább, mert az ártéri erdőkben sűrűn elakadtak. Előfordult, hogy szét kellett szedni a tutajt és újból összeróni» hogy tovább haladhassanak. Miklós István tápéi tutajos mesélte, hogy egy alkalommal a hirtelen tavaszi áradás miatt elakadtak az ártéri erdőben. Ő volt a bandagazda, nem vállalta a felelősséget a fáért, inkább kikötötték a tutajt és hazajöttek. Lippai Imre fűrészgyáros szolnoki tutajosokat fogadott, akik vállalták az eresztést

> de nem volt benne sok köszönet, mert csak keservesen és rongálódottan tudták hazaszállítani a tutajt. A szegedi fatelepekre szállított tutajok Szeged, illetve Tápé fölött, Porgányon, Vesszősben rendszerint kikötöttek. Egy ember elment jelenteni a megérkezést, csak ezután ereszkedtek le a fatelephez, ahol a facsősz segítségével kötöttek ki. A csősz ladikon az érkező tutaj elé evezett, kötelét a tutaj orrán egy bikaszöghöz erősítette, majd a „tetthelyre" érve kievezett a partra és büszkével kifogta a tutajt. Régebben — még az első világháború előtt — sokszor annyi fa érkezett, hogy a fatelepek előtt a Tisza tele volt tutajokkal. Ilyenkor nem volt módjuk büszkézni, hanem egy lemacskázott tutajhoz kötötték ki az utóbb érkező tutajokat. A szegedi fatelepeknél —• a tutajosok úgy mondják: a tötthelyön — mindig a tutaj elejét fogták ki, a tutajt azután a víz előre sodorta, így orral fordult a vízfolyás irányába. A facsősz vagy fapásztor a fakereskedők megbízott embere volt, aki a tutajosoktól a szegedi Tisza-parton átvette a fát, átszámolta a szálfákat. Rendszerint kiöregedett tutajosok kerültek ebbe az állásba. A vízparton készült cölöpépítményben laktak. Azokat a tutajokat, amiket a fűrésztelepek nem tudtak mindjárt feldolgozni, Abb. 6. kép. Készülő hajó a szegedi Tisza-parton (1908.) Ein halbfertiges Schiff auf dem Szegeder Theissufer 124