A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Marián Miklós: Adatok a Felső-Tisza herpetofaunájához

meg az ilyen színű állatokat, azonban — amint azt már többen, így Fejérváry (1921) és Dely (1952) is, megállapították csak egyedi eltérésről van szó.) A vizsgált állatok színében néhány kisebb eltérés mutatkozik a Méhely (1894) által leírt típussal szemben: A test oldalának sötét foltjai csak a legritkább esetben egyesülnek hoszszanti szalaggá. Legtöbbször márványozás szerűen csoportosulnak, néha hosszanti sorban rendeződnek, de akkor sem olvadnak össze. (A Somogyban és az Alföld déli részén tanulmányozott példányoknál sem általános a szalag alakú díszítés.) Méhely megállapítása a test oldalát díszítő foltok szalaggá egyesüléséről — amelyet azután többek között az „Állathatározó" (1952) is, mint határozó bélyeget, átvett, tehát a felsorolt vidékek hosszúlábú mocsári békáira csak ritkán illik. „Arvalis" csíkot a gyűjtött állatok mintegy fele visel. A csík hullámos szélű, el nem ágazó és hiányzanak mellőle a más vidéken élőkre jellemző féregszerű világos vonalkák is. A R. arvalis wolterstorffi az ártéren a töltésláb magas füvében, a szalagerdők sűrű aljnövényzetében nem nagy számban, inkább csak foltokban él. A maradványerdőkben jóval nagyobb mennyiségben találtam. Különösen sokat figyeltem meg a Lónya-erdőben. Rana esculenta L. — Kecskebéka Testhosszúság: 50—84 mm. A törzsalak mellett nagyobb számban találtam a Rana esculenta L. var, lessonai (Camer). Blgr. változatot. (A vizsgált 21 példány közül 18 tartozik ehhez a változathoz.) Magyar nevéül a „rövidlábú kecskebéka" megjelölést javaslom. A lessonai varietashoz tartozó példányok a törzsalaknál kisebb termetűek. (45—60 mm hosszú ivarérett egyedeket is találtam.) Hátsó lábuk is rövidebb mint a tipikus példányoké. A hátsó láb hüvelykgumója (callus subpollicarius) éles, lapos félholdalakú. A hátsó lábszár (tibia) észrevehetően rövidebb mint a tipikus példányoké. (Hossza a saroktól kb. a leghoszszabb ujj első ízületi gumójáig mért távolsággal egyenlő.) Teste mellett előrehajlított lábának tibio-tarsalis ízülete a szem hátsó széléig ér, vagy addig sem. Színezetük: a hátoldal szürkészöld, vagy barnászöld, kevés elszórt sötétszürke folttal. A két erősen kiemelkedő mirigyes oldalredő (glandula subdorsalis) az alapszíntől jól elütő világosdrapp, vagy sárgás színű, a gerinc feletti csík viszont sokszor alig látható, sőt hiányozhat is. A kecskebéka párosodását Gulács közelében V. 17-én figyeltem meg. Nászúk ideje megfelel az országos átlagnak. Már 37—47 mm hosszúságú egyedek is párosodtak. Tehát az ilyen nagyságot elért R. esculenták már ivarérettek. A kecskebéka az egész Tiszaháton nagyon elterjedt. A Tisza árterén ez az uralkodó békafaj. A távolabbi maradványerdők mocsaraiban uralmát a Rana arvalis zvolterstorffival kell megosztania. Az élő Tisza vizében ez az egyetlen békafaj él. A kisebb termetű, gyengébb rövidlábú kecskebékát kisebb számban találtam a Tisza árterén, míg a többi bejárt erdőben, úgylátszik, nagyrészt ez helyettesíti a törzsalakot. A Rana esculenta var. lessonai itteni előfordulása új állatföldrajzi adat. Az Alföldről — tudomásom szerint — még nem jegyezte fel senki. (Boulenger [1898] Erdélyből, Fejérváry [1921] Somogyból ismerteti.) A Tiszahát területén nyolc amphibia fajt (Triturus с eristatus Laur., Triturus v. •vulgaris L., Bombina bombina L., Bufo b. bufo L., Bufo v. viridis Laur., Hyla a. arborea L., Rana arvalis wolterstorffi Fejérv., Rana esculenta L.) és két változatot (Вот266