A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Marián Miklós: Adatok a Felső-Tisza herpetofaunájához

A Tarpa melletti Téb-erdő patakjából 1957. május 17-én 11 példányt gyűjtöttem. A párosodás még tartott. A nászidőnek erős eltolódását az Északkeleti-Alföld hűvösebb klimájával magyarázhatjuk, amit az idei hűvös tavasz még meg is nyújtott. (A gőték párosodása hazánk délebbi részeiben, pl. Somogyban, áprilisban lezajlik.) Az állatok még nászruhában voltak, bár a hímek háttarajának csekélyebb magassága (2—4 mm) a párzási idő végének közeledtét jelezte. A színruha némileg eltér más vidékek tarajos gőtéitől: A nőstények oldalán a fehér szemcsézet, amelyet Schreiber (1912) mindkét nemre jellemzőnek tart, legtöbbször hiányzik, vagy ha néha meg is van, csak az oldalak legalsó részén és csekély számban található. Három kifejlett és egy fiatal nőstény hátán 2—2,5 mm széles sárga csík húzódik a gerinc felett. Meglepően nagy számban találtam e lelőhelyen a tarajos gőtéket, néhány pettyes gőte társaságában. Gőték számára kitűnő itt a biotop: 2—3 helyen szobanagyságúra, kb. egy méter mélységűre nőtt itt a patak ágya. Az érett, barnás, de tiszta vízben sok vízinövény, körülötte sok bokor tenyészik. A valószínűleg csak a legnagyobb aszályban kiszáradó víz egész nyáron nedves környezetet, a sok növény megfelelő búvóhelyet és egyúttal, a közte tenyésző sok rovar és alsóbbrendű állat révén, dús táplálékot nyújt. Az optimális létfeltételek — amilyenek sokfelé akadnak még a vidéken — magyarázzák meg a Triturus eristatus nagy egyedszámát a Tiszaháton. Előfordulását irodalmunk nem említi e területről. Érdekesen világítanak rá a Tisza és környéke kutatásának háttérbeszorulására éppen a Triturus eristatus lelőhely adatai: A IV. fauna régióban mindössze négy helyről ismerteti irodalmunk (Fejérváry—Lángh, 1943). E négy adat Méhely Lajosnak éppen Bereg megyéből származó feljegyzései ugyan, de mind csak a hegyvidékre vonatkoznak. Elkerülik a Tisza mentét. Triturus vulgaris vulgaris L. — Pettyes gőte A hímek testhossza: 71—90 mm (farok 36—43 mm), a nőstényeké: 63—79 mm (farok 27—38 mm). Kisebbek a hazai átlagnál. A Tisza árterén, Vásárosnaménynél négy fiatal példányt gyűjtöttem. Az ártéren, a kubikgödrökben, talajmélyedésekben visszamaradt vízben elég jó életfeltételek mellett élnek tavaszszal a pettyes gőték. A Bockerek-erdőben, a Csaronda patakból, 9 példányt gyűjtöttem. Az árok hínáros, egészen lassan folyó vizében meglepően nagy számban találtam állatunkat. Minden hálóhúzásra 5—6 db került ki a vízből. Ugyancsak nagy számban él a Téb-erdő mocsaraiban, ahonnan 19 példányt fogtam. Mindkét helyen még nászruhában voltak, bár a háttaraj magasságából (a háton 2 mm magas) ítélve nászidejük lejáróban volt. Javában állt még a nász a Jánd és Gulács közötti út árkában, ahonnan 13 példányt gyűjtöttem. Pompás nászruhában voltak itt a hímek. A háttaréj magassága 3—4 mm. A három utóbbi lelőhelyről gyűjtött hímek hátsó lábának úszókaréját vizsgálva a Méhely Lajostól (1904) közöltekhez képest némileg eltérő viszonyokat találtam. Méhely — mint tipikus magyaroszági példányt — éppen a Bereg megyei Triturus vulgárist írja és rajzolja le, majd Leydig (1868) és Schreiber (1875) németországi megfigyeléseivel szemben hangsúlyozza, hogy a hazai állatok hátsó lábának úszókaréjai szélesek. 24 kifejlett hímen végzett vizsgálatom eredménye a következő: A megvizsgált hímek hátsó lábának 1. és 2. ujján az úszókaréjok gyakran egyáltalán nincsenek kifejlődve. Az ujjak belső oldalán csak körülbelül fele olyan szélesek mint a külsőn és — az 5. ujjat kivéve — 262