A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Csongor Győző: Móra Ferenc és a természettudomány

nem csak kitűnő író, de kitűnő tudós is". Meg is történt. Móra le is leplezte a rejtélyes tengeri herkentyűt:

30 „Sohase méltóztassék restelni, hogy nem járatos az állatvilágnak abban a részében, amelyikben a herkentyű tartózkodik . . . senki a világon még eddig nem tudta megmondani ... az az egy bizonyos, hogy nem akváriumlakó ..." A továbbiakban kifejti, hogy a herkentyű, más szóval hercsula, lehet kitoló-fánk szerű zsírban kisütött tejfölös tészta, de lehet cifra gomb, órarugó, medvefog, kaviártojás, vagy valami húsos, paprikás, tésztás, paradicsomos kotyvalék. A „tengeri" jelző nincs ezekkel összefüggésben, csak azért teszik hozzá, hogy még jobban imponáljon. A régi világban a tenger jelentette a fantasztikumok netovábbját s minden, ami szokatlan, ami új volt, - az tengeri volt, „még a kukorica is. . ." Ez a hatvan soros magyarázat a fővárosi napilap ifjúsági rovatában a népszerűsítő tudománynak, az etimológiának, a néprajznak s még sok egyébnek a humorral párosult oly írásremeke, amire csak vérbeli polihisztor képes . .. Meg lehet bocsátani, ha néha eltér a szigorú igazságtól. Megtették ezt előtte nagy írók, mások is. Mint a nemrégiben elhunyt neves művelődéstörténész, Ráth-Végh István, olykor ő is engedett az „érdekesség szirénhangjának". Mondanivalói „hasznos tudnivalók" voltak, igazi értelemben vett tudománynépszerűsítő formában. Hogy miért írta meg ezeket, maga az író adja meg a választ:

37 „mert ha sokáig azon a sovány koszton tartják a magyar tudományt, amelyiken most él, akkor ötven esztendő múlva megint elérjük a Miskolczi Gáspár korának tudományos színvonalát. S milyen büszke leszek én arra haló poromban is, hogy én már most tudtam, amit akkor minden intelligens embernek tudnia illik a természet dolgairól." IV. A botanikus Utolsó fejezetnek hagyom ezt a fejezetet két okból: egyrészt, mivel az író igazi szaktudományáról lesz benne szó, másrészt pedig utalnom kell egy korábbi, alapos tanulmányra, mely Móra növényismeretével s „természettudományi kincsesházá"-val foglalkozik.

88 A növénytan - a scientia amabilis - művelését akarta egykor pályájának választani s noha ez nem sikerült neki, élete végéig „laikus" rajongója maradt annak, míg ő is helyet nem foglalt a „halál herbáriumában". Szerényen jellemezte önmagát. Sokkal több volt ő, mint laikus rajongó. A növénytant mint szaktudományt ha nem is művelte, sokat tett a tudomány népszerűsítése terén. A növényeket lelkes lényeknek tekintette, amelyekbe tél vége felé mindig „visszatérőben van a lélek, amely télire lehúzódott a földbe, a gyökereken keresztül, fölkereste a szénné vált erdőket s megelevenítette odalent a halott sigilláriákat és lepidodendronokat".

39 Gyermekkorától fogva tudta, „hogy a fáknak és virágoknak, az eleven nádaknak és a halott nádtetőkön élő kisliba-szín moháknak van lelkük". A hazai botanika művelői közül számoshoz „az őszinte tiszteleten kívül, szívbeli barátság" fűzte Mórát.

40 így Jávorka Sándorhoz, Moesz Gusztávhoz, a botanikával is 36 A rejtélyes „tengeri herkentyű". Móra Ferenc megoldotta a titkot. Magyar Hírlap, 1930. febr. 16. 37 Hasznos tudnivalók a sáskáról. (Beszélgetés a ferde toronnyal с kötetben. Bpest, 1927). 38 Moesz Gusztáv: Móra Ferenc virágai és fái. Természettud. Közlöny 1937. szept. 9. 471—480 1. 39 A növények csodálatos élete. Magyar Hírlap. 1933. febr. 19. 40 Tanulmányi kirándulás. Pesti Hírlap. 1933. júl. 13. 243