A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Csongor Győző: Móra Ferenc és a természettudomány

ismeretében volt különösen segítségére Móra. Botanikus-kapcsolatuk még az egyetemi években, a fővárosban kezdődhetett. A múzeum herbáriumában Móra által gyűjtött növénylapok (pl. Androsace maxima L., Horgos mellől) is föllelhetők. Találtam adatot arra is, hogy Móra az ásványgyűjteménynek is gondját viselte. Egyik, gipszkristályokat tartalmazó dobozban Móra jegyzete olvasható: „Calcit kris­tályok. 34 Egy szekrény fiókban találtam Reizner J. volt igazgató következő feljegyzé­sével: Alsóvárosi szérűskertben 4-8 méter közt márga talajban, kútásás közben találta Hévizi Antal, A. v. Kántor-u. 3." Mint érdekességet említem, hogy ez az első gipsz­kristály előfordulási adat Szeged területén. Az időpont ismeretlen. Móra feljegyzése 1912-ből származik. (1959-ben a tiszaparti ún. „Sárgá"-ról kerültek elő hasonló, szé­pen fejlett kristályok.) Móra Ferenc aféle „keze-lába" volt a szegedi múzeumnak, ismerte legtöbb tár­gyát. Novelláiban ragyogó tollal megírt és elszórt nagyon sok (nemcsak természetrajzi) leletnek, adománynak találjuk meg a történetét, megszerzésének vagy a múzeumba ju­tásának bonyolult körülményeit. Ha a múzeum bármely osztályának történetét vizsgáljuk, nélkülözhetetlenek Móra írásai, főként a „Beszélgetés a ferde toronnyal" с kötetében a „Robinson naplója", „A tízaranyas pille regénye", „Koiibrik", a „Mammut utazása" és mások. Nagyszerűen rajzolja meg azokat a mecénásokat is, akik közreműködtek a mú­zeum természetrajzi anyagának gyarapításában. Pl. Rosenfeld Richárd szegedi mérnö­köt, aki Ecuadorból gondol vissza régi hazájára s „repülő drágaköveket", kolibriket küld a múzeumnak (Kolibrik). Praznovszky Ignác pesti ügyvédet, aki térdenállva szerzi meg egy lepkekereskedő özvegyétől a nagyfokú bagolylepkét (Oxytripia orbi­culosa, első példányát 1798-ban fogták Szeged környékén). A kiváló példány egy né­met tudóshoz került először s említett módon jutott vissza a szegedi múzeum gyűjte­ményébe (A tízaranyas pille regénye). Máskor becsületes halászemberek szerepelnek írásaiban, akik mammutleletekkel gazdagítják az őslénytani tárat (A mammut utazása). Móra maga is mecénás volt. A 20-as években egy derék szegedi kárpitosmester hallgatta egyik előadását, amelyen Móra - mint mindig -, akkor is szívvel-lélekkel fordult az egyszerű emberekhez. Kérte hallgatóit, hogy aki tud valamiről, vagy talál valamit, hozza be a kultúrpalotába. „Ha valaki még szegényebb a szegedi múzeumnál,, egy pár krajcárt is kaphat érte . . ." Deák Ábrahám Ferencnek hívták ezt a kárpitos­mestert, aki lelkébe véste ezeket a szavakat. Régi vágya volt, hogy valamit ő is adhas­son szülővárosának. Egy harcos munkásélet után - néhány évvel ezelőtt - 25 évi távol­lét után Montevideóból személyesen hozta haza a délamerikai ritkaságokat a szegedi múzeumnak. így még a legutóbbi éveknek ez a legjelentősebb adománya is Móra Fe­renc személyes varázsának köszönhető. Mórát polihisztornak szokták mondani. Földes Anna írja, hogy a matematika ki­vételével talán alig van tudományág, amelyet ne érintett volna. 35 A fővárosi körökben is mindentudónak ismerték. Jellemző erre a „tengeri herken­tyű" esete is: 1930-ban - mint a lapból értesülünk - a fővárosi Állatkert igazgatóságához for­dultak tanácsért, hogy mitévők legyenek a tengeri herkentyűvel, mi az? Az igazgató­ság nagy zavarban volt. Sem az akvárium felügyelője, sem mások nem tudtak erre fele­letet adni. Végre egy mentőgondolatuk támadt: meg kell kérdezni Móra Ferencet, „aki 34 Először mészkristálynak nézte azokat, de aztán áthúzta a „Calcit" szót! 35 Földes Anna i. m. 204 1. 242

Next

/
Thumbnails
Contents