A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Madácsy László: „Nemzetgyalázás” címen emelt vád Móra Ferenc ellen

MÓRA FERENC KEGYELMI KÉRVÉNYE Nagyméltóságú Igazságügyminiszter Űr! A „SZEGED" cimü helyilapban ez év tavaszán megjelent egyik politikai cikkem miatt a szegedi kir. Ügyészség 7457/923. kü. sz. a vádiratot adott be ellenem az 1921:111. t. cikkbe ütköző, a magyar nemzet megbecsülése ellen elkövetett vétség cimén s ennek alapján a szegedi kir. Törvényszék vádtanácsa által B. 2334/923. sz. a. vád alá helyeztettem. Mivel, mint a szegedi városi közkönyvtár és múzeum igazgatója, köztisztviselő vagyok, a törvény értelmében vád alá helyezésem állásomtól való felfüggesztésemet vonja maga után, ez pedig annyit jelent, hogy szeptember havában, a nyári szünet után nem lesz megnyitható az egyetemi hallgatóknak nélkülözhetetlen 100.000 kötetes könyvtár, sőt be kell zárni Szeged legnagyobb tömegnevelő intézményét, az évente 80.000—100.000 ember által látogatott szegedi muzeumot is. 7*. i. az intézetnek, amelyet húsz esztendőm keserves munkájával, életem legtermőbb idejének feláldozásával én tettem a vidék elismerten vezető közgyűjteményévé, — én vagyok az e gye t len rendszeresített, esküt tett tisztviselője, sőt ma az egyetlen tisztviselője. Munkatársaim egymásután hagyogattak el e sanyarú időkben jobb elhelyezkedést keresve, az utolsó egy hónappal ezelőtt mondott le s igy az én felfüggesztésem, egy nagy magyar kulturális intézmény teljes megbénulását vonja maga után, ha csak ideiglenesen is, de esetleg hosszú időre. Mert eltekintve attól, hogy az itt levő, sok milliárdos anyagi érték őrzése és gondozása felelőtlen és hozzá nem értő helyettesre nem bizható, húsz éves munkásságom Mtán, amelyért város, kultuszkormány, országos nyilvánosság halmozott el elismeréssel, — húsz éves munkásságom után annyira egyet jelentek a szegedi kultúrpalotával, hogy éléről való elmozdításom ezekben a nehéz időkben az egész intézet összeomlását jelentené. Én ezért az erkölcsi kárért önmagammal szemben nem merem vállalni a felelősséget s első sorban ez a morális kötelességérzet késztet arra, hogy azzal a tiszteletteljes kéréssel forduljak Nagyméltóságú Miniszter Úrhoz, ügyemben a pertörlés iránti intézkedést ke g y e sen megtenni méltóztassék. — Annál inkább merem ezt kérni, mert az ellenem indított per az én hitem szerint félreértésből származik s lelkiismeretem tisztaságának tudatában én bátran állhatnék a bíróság elé, ha csak az én személyemről volna szó s nem fűződnének ahhoz nagyobb és fontosabb érdekek. — Nagyméltóságú Miniszter Ur! Huszonötéves újságírói pályám alatt nekem a törvénnyel soha összeütközésem nem volt, bíróság előtt én soha nem álltam, a törvénykezés nyelvéhez és formáihoz én nem értek, — méltóztassék nekem kegyesen elnézni, ha kérésem indokolásának nincs semmi jogi színe. Nem szívesen veszem magamra a hiúság látszatát, de talán szerénytelenség nélkül tehetem fel, hogy Nagyméltóságod előtt nem ismeretlen a nevem, amely mögött negyedszázados irodalmi múlt áll és talán ennél tartósabb irodalmi jövő. Én legjobb lelkiismeretem szerint bűntelennek érzem magamat, — de senki sem lehet elfogulatlan bírája magának. Lehet, hogy akaratlanul és tudomásom ellenére is megsértettem a törvényt, de úgy érzem, kulturális, publicisztikai és szépirói multammal szereztem annyi érdemet és a jövőben a magam szerény körében tehetek még a nemzetemnek olyan szolgálatokat, hogy merhetem Nagyméltóságodat arra kérni, 16