A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Szelesi Zoltán: Károlyi Lajos

Pillichről „a nagy diktátorról" készült akvarell-portréján, melyet 1902-ben festett, a hangsúly a sötét és világos foltokkal érzékeltetett, rendkívül jellemző testtartáson van, a rajzi és színbeli gazdaság teljes figyelmen kívül hagyásával. Károlyi e képe a keresés, kísérletezés útjelzője. További munkásságáról hűbb tükröt mutat az ugyanebben az évben alkotott mély lelkiségű önarcképe, melyen a jellemzőerőt a tónusbeli szépségekkel együtt jelentkező magas rajzi kultúra ötvözésével igyekezett növelni. E portréja egyébként számos önarcképének első darabja volt. A század induló éveitől kezdve, a Szegedi Képzőművészeti Egyesület által rendezett helyi tárlatokon rendszeresen részt vett. Finomhatású alkotásait az újságok meleg és elismerő szavakkal méltatták. Képeinek főleg külsőséges hatásokra nem törekvő egyszerű és őszinte hangvétele tetszett. Olyan művészt becsültek benne, aki nem az üres formai szépségekre, hanem a jellemzés mély igazságára törekszik. 1904-ben egy budapesti kollektív kiállításon is szerepelt. De nemcsak festett, hanem filozofált is. Felkérésre 1908-ban mély gondolatú tanulmányt írt „Erő, élet és művészet" címen, melyben többek között kifejtette, hogy „nincs munkakör külömbség, csak erős és beteg, lélek van."

21 Egy évvel később, 1909 őszén Back Bernát gazdag szegedi malomtulajdonos, híres műgyűjtő, több szép képet vett tőle, melyek árából néhány hónapra Párizsba utazhatott. Itt a forrongó, újat kereső individualista modern művészeti törekvések nem hogy megzavarták volna, de a látottak ellenhatásaként természeti és társadalmi világnézete még inkább megszilárdult. A tartalom nélküli impresszionista, formalista művészettel szemben, a reális világ jelenségeinek költői megragadására törekedett. Több képe alá mint zászlóra jelszót írta: „Impresszió nélkül". Kortársa Szőri József nagyműveltségű szegedi festő találó véleménye szerint „e képeiben egy ösztönöktől és intuícióktól mentes művészetet akar létrehozni, melynek bázisa nem az egyéni érzés, hanem magának a motívumnak belső és a művészet eszközeivel kifejezhető törvényszerűsége."

22 Rövid franciaországi tanulmányútjáról hazatérve, 1910 karácsonyán a Szegedi Képzőművészeti Egyesület gondozásában a helyi Közművelődési Palotában rendeztemeg első gyűjteményes kiállítását. Itt bemutatott anyaga egy évtizedes munkásságának gazdag termését tükrözte. Az általános sikert aratott tárlat, azonban az erkölcsieken kívül jóformán semmi egyebet nem hozott számára. A kiállított több mint nyolcvan festménye azt mutatta, hogy Károlyi tíz esztendei keresés után eljutott a kibontakozásig. Azonban nemcsak képeivel tárulkozik a nyilvánosság elé, hanem a filozófusfestő igyekszik emberi és művészi hitvallását is kifejteni a közönség előtt. Kiállításának katalógusában megjelent jelentős állásfoglalását teljes szövegében közöljük. „Életem célja, következésképp művészetemé is egyszerű. Tökéletességre törekszem, vagy ami egyértelmű vele: erőre. Mert a művészet erő és nem más, mint egy munkának, — legyen az bármilyen körű — tökéletes kivitele. Ezen tökéletességre csak egy úton juthatunk, ha kutatjuk és öntudattá tesszük a természet törvényeit, és azokat nemcsak mondjuk, hanem meg is cselekedjük. Olyannyira iparkodom foglalkozni a természet törvényeivel, hogy éljen bennem a törvényszerűség, — hogy törvényszerűleg érezzék. Mert sok dolog van a természetben, hol elmém megakad, s ha érzéseimet így nem nevelem, hova jutok akkor* Annyira öntudattá tenni a természet törvényeit, hogy vérembe átmenve, ne hagyjon el akkor sem, amidőn értelmem megtagadja л szolgálatot. 21 Károlyi Lajos: Erő, élet, művészet. — Kézai Simon és Kuszkó Dezső: Karácsonyi Könyv. Szeged, 1908. 48—53. — Délm. 1911. dec. 24. 22 Szőri József: Károlyi Lajos kiállítása. Délm. 1910. dec. 25. 153-