A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Madácsy László: „Nemzetgyalázás” címen emelt vád Móra Ferenc ellen

volna, ha becsuknának egy esztendőre, mert anélkül nekem már aligha lesz időm ebben аг •életben, hogy kialudjam magamat. Szekerke megígérte, hogy mihelyt az ügyészség felküldi a törvényszékről visszakapott ante aktákat, azonnal közli velem a számot, — de akkorra talán már Szalaytól megkapod azt. Ha már benne vagyunk, jó volna, ha a rendelkezésre álló tiz napon belül elintéződnék a dolog, hogy a felfüggesztés vesszőfutását elkerülné — az asszony, nem én, s hogy az újságok esetleges zaja ne mérgesítené el a dolgot, politikát csinálván belőle. Mert ha ez történik, a pertörlés fele célja elveszett. A polgármester húzhatja és huzza a dolgot szeptember 10-ig, akkor azonban kénytelen jelentést tenni a közigazgatási bizottságnak, s az kénytelen felfüggeszteni. Amely esetben vagy csakugyan be kell zárni a kultúrpalotát, vagy az a komikus •eset történik meg, hogy a polgármester meg fog kérni, egy pro forma helyettesnek kirendelt piarista direkciója alatt maradjak a helyemen. A polgármesternek ez a szándéka, de nem Tiiszem, hogy erre a bohóckodásra rá tudjam magamat szánni. Tehát a gyors intézkedésen fordulna meg minden. Sajnos, a fő illetékes fórumot nem lehet sürgetni. Pethő Sándornak és neked, Kálmánkám, nem akarok sokat hálálkodni: a tietek vagyok •egész életre, akik messziről is sokkal jobbak vagytok hozzám, mint akik közelről baráti kézzel bele nyomtak ebbe a keserű lébe. Tudod, én meglehetősen ügyefogyott ember vagyok s csak egyet tudok nagyon: szeretni és hűségesnek lenni. Mi van a mesés-könyv ügyével? Ugy-e meggondolta a kiadó a dolgot ezekben a sanyarú időkben? Azért is nem fogtam hozzá, mert bizonytalan munkára nincs érkezésem s a lelkiállapotom is olyan, hogy örülök, ha a muszáj-munkát össze tudom ütni. Ha azonban az ügyem jóvoltotokból jó véget ér, akkor könnyitek magamon, ott hagyván a Szeged-et, amelyet igen csak becsületből szolgáltam, tömérdek anyagi áldozattal s amely íme ezzel a perrel honorált. Világért se teszek szemrehányást Loviknak. Igaza lehet, ha az az elve, hogy senkiért se vállalja a felelősséget, — legfeljebb abban hibázott, hogy ezt idejében meg nem mondta. Most, hogy tudom, levonom a konzekvenciákat és kilépek, legfeljebb heti tárca irónak maradok meg. Az a liberalizmus, amely nem véd meg, nem kívánhatja tőlem, hogy én hetenként háromszor kockára tegyem érte a feleségem és gyerekem exisztenciáját. S nagy dolog lesz az nekem, hogy heti három estém, vagy éjszakám felszabadul a katalóguscsinálás és a szépirodalom számára. No ez szép hosszú levél. Fogadom életem jobbulását és igérem, hogy máskor nem rabolom el ennyi idődet, — de hát ezért is magadra vess. Különben se volt muszáj egyfolytában •olvasnod. S ha haragudnál érte, olvasd el majd a Világban a Szergejevits Iván halálát, azon majd megbékülsz. Jól esett megírnom, olyan volt, mintha a kezét csókoltam volna meg Turgenyevnek, akit vén koromban is gyerek szívvel szeretek. Kézcsókkal, öleléssel a tietek: Móra Feri Szeged, 1923. VIII. 31. Lambrecht Kálmán — Móra Ferencnek 2 Budapest, 1923. IX. 5. Kedves Ferkóm, Köszönöm szives híradásaidat, de még mindig várom, mikor, mely napon, milyen szám alatt terjeszti föl a szegedi ügyészség beadványodat. Csak az a kellemetlen, hogy Nagy Emil napokkal ezelőtt a Felvidékre utazott, ahonnan állítólag csak 17-én tér vissza. Ez azonban 13