A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959 (Szeged, 1960)

Bálint Alajos: Árpád-kori temető Szatymazon

különböző újévi népszokásokat sorol fel.

11 A felsorolásban, csaknem minden esetben azt látjuk, hogy a szén betegséget, vagy rosszat jelent. Természetes tehát, hogy a rossztól, vagy éppen az ártó szellemtől óvni és védeni kell a néphit szerint azokat, akiket szeretünk. — Az I. világháború előtti években a csecsemőket Kiszomboron a szemmelveréstől nagyon féltették. Ha valaki mégis „szömmel verte a gyerököt", akkor rendszerint a bábaasszony, vagy a házban lakó legöregebb asszony „a gyerököt mögtisztította". Ez úgy történt, hogy egy szemétlapátot a balkezébe vett, odament a tűzhelyhez, abból jobbkezével faparazsat kotort a lapátra. Ezután jobbját egy veder vízbe mártotta, és vizes kezével a parázsra „vizet hintött". A felszálló vízgőzt pedig ugyancsak jobb kezével, de kifelé fordított tenyerével a csecsemő felé hajtotta.

12 Ügy látszik, hogy a szatymazi sírokban fellelt faszén darabkák nincsenek a halott neméhez kötve, mert ilyenek férfi, női és gyermeksírokban egyaránt megvoltak. Sírba helyezett mészdarabot csak egyetlen és bizonytalan nemű csontváz mellett találtunk (17. sír). Más temetőknél sokkal nagyobb számban találtunk ilyeneket. Banner János a magyarországi zsugorított temetkezések ismertetése során

14 a mész-, illetve festékrögökről azt írta, hogy azok a halottfestés csöke vényei. A szatymazi sírmellékletek közül legjelentősebbek a már említett hajkarikák. Alakjuk általánosan ismert. Vékony, legtöbbször bronz, vagy rosszezüstből készültek, végük nyitott. A temetőben talált 14 hajkarikából mindössze 4 volt S-végű. Utóbbiak egyike sem volt bordázott. Ez azért figyelemreméltó, mert Szőke Béla a bjelo-brdói kultúráról szóló értekezésében

15 a bordázott díszű hajkarikákat a XI. századinak mondja, míg az egyszerű, de 5-végű hajkarikák megjelenését a X. század hatvanas, hetvenes éveire datálja. Szőke Béla kormeghatározását és a bjelo-brdói kultúráról mondottakat a magunk részéről elfogadjuk. Látszólag ellentmondásnak tűnik, hogy a 112. sírban XII. századi ezüstpénzt találtunk. Ez viszont azt bizonyítja, hogy a X. század második felében divatos hajkarika — legalábbis Szatymazon — még a XII. század első harmadában is használatban volt. Éppen a hajkarika viselet alapján kérdéses a szatymazi kora-Árpád-korban elföldeltek ethnikai hovatartozása. Ez időben a hajkarikákat éppenúgy használták a magyarok, mint a honfoglalás idejében már területünkön élő szláv lakosság. Nem kétséges tehát Szőke Béla megállapítása, amikor a nyelvében és viseletében a XI. század végén, különösen a XII. század első felében eggyé ötvöződött köznépi viseletnek tartja ezeket a hajkarikákat. És valóban köznépről lehetett szó Szatymazon, mert a temetőből egyetlen gazdag mellékletű sírt sem tártunk fel. A temető KÉK-i végében egy nagyobb gödör körvonalai mutatkoztak. Kibontás után kiderült, hogy a gödör ellipszis alakú, amelybe az É-i oldalról mintegy 65-70 cm-es földsáv nyúlt be. A gödör a D-i végében mintegy 20 cm-rel volt mélyebb. Maga a gödör, illetve annak nagytengelye É—D-i irányítású. A gödör fenekén mintegy 30 cm átmérőjű, megközelítőleg kör alakú terméskő állott. A töltelékföldből jellegzetes szarmatákon cseréptöredékek, állatcsont maradványok (bölényszarv?) kerültek kibontásra. 11 Filimon Aurél: Beszterczevidéki oláh babonák. Ethnographia 23. 1912. 343—348. 12 E babonás népszokáshoz személyes emlékeim fűződnek. 13 Lásd 2. jegyzetet. 14 Lásd 2. jegyzetet. 15 Szőke Béla: A bjelo-brdói kultúráról. Arch. Ért. 1959. 32—46. 117