A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)

Bálint Sándor: Rókus

Rókusnak nyári szórakozóhelyei is akadtak. Ilyen volt a Franciahegyen telepített erdőségnek, a rókusi Makkoserdőnek egyik nyári vendéglője, az árvíz előtt közkedvelt Nyargali, amelyet a társadalom minden rétegéből szívesen kerestek föl. A Budai nagyutcán, a mai Kossuth Lajos sugárúton állott a múlt század első felében a Pacsirtakert nevezetű nyári vendéglő, amely egyúttal nyári színkör, a könnyű múzsa hajléka is volt. A századvég rókusi fiatalsága a Pille tánchelyen (Csongrádi sugárút) szórakozott. Mind ezekből érthető Rókus régebbi tréfás javulóhely neve is. Akadnak Rókusnak más, mosdatlanul szellemes megjelölései is. Egyébként Rókussal kapcsolatban egyéb szólás is él. így Ferenczi János jegyezte föl (1872) ezt a nyílván félnépi hasonlatot: Fölségös, mint rókusi kántornak a fagyos karaláb, ami főleg silány ételre mondott gúnyos dicséret. A rókusi kántor ugyanis a vadászaton úgy megéhezet, hogy más híján fagyos karalábét volt kénytelen enni, de azért azt mondotta rá, hogy fölséges. Valószínűbb azonban, hogy itt öngúnyról van szó, miután Rókus mulatós népe nem túlságosan támogatta az eklézsiát. Az egykor nagyhírű szegedi újsága a Szegedi Napló vasárnapi, Hüvelyk Matyi с élclap-mellékletének állandó alakja volt az ágrólszakadt, dologkerülő, de folyton politizáló, szellemes Kőtsönös Rókus közpolgár, nyilván Tömörkény alkotása, aki mondókáját mindig így kezdte: Tisztölt úr, vögye mög a házamat! A figura, illetőleg szólás megértéséhez tudnunk kell, hogy Rókus szegényebb néprétegei az árvíz után csak 50 év alatt törlesztendő államkölcsönnel — innen népies ötvenéves péz neve — tudták házukat fölépíteni. Hallható volt az ilyen háznak muszájház elnevezése is. Részben a rókusiakat sokszor jellemző könynyelműség, részben pedig a nehéz megélhetési viszonyok miatt a házeladással iparkodtak kötelezettségeiktől szabadulni. Egykori újsághírek szerint a múlt század nyolcvanas éveiben nem volt ritka, hogy potom pénzekért, sőt egy-egy kiadós reggeliért adta el egyik-másik mának élő Kőtsönös Rókus a házát. Örült, hogy megszabadult tőle, mint valami nagy betegségtől. Volt olyan is, aki ingyen odatestálta valakinek, sőt állítólag akadt,; aki megszökött államkölcsönös házától. A városrész Rókus nevét egyébként arról a Szent JRófcus-kápolnától kapta, amelyet a pestisjárvány, régiesen gugahalál emlékezetére emeltek a mostani templom táján, a Budai kapu közelében, ahol a járványos betegek számára lazarethum (járványkórház) is volt. A kápolnát a járványos betegek védőszentjének, Szent Rókusnak tiszteletére emelték ugyan,, a város fogadalmi ünnepül azonban mégis Vasas Szent Péter napját (aug. 1.) választotta, mert ezen a napon kezdett a vész alábbhagyni. A város népe a barokk időket jellemző módon megfogadta, hogy ezt a napot 100 esztendőn át a legnagyobb ájtatossággal fogja megünnepelni. Előző napon a hívek szigorúan böjtöltek, Vasas Szent Péter napján pedig körmenetben vonultak az egyes városrészek a kápolnához, később a templomhoz, ahol prédikációval és misével megkezdődött a búcsú. A fogadalmat 1838-ban megújították, de 1938-ban már nem. A kultuszt az első világháború söpörte el. A fogadalom emlékezetét ma már szinte csak a Vasas Szent Péter utca és az új templom homlokzatának Szent Rókust és Vasas Szent Pétert együttesen ábrázoló domborműve őrzi. Szent Rókus barokk kápolnája hamarosan az új városrész magja lett. Később fatemplomot toldottak hozzája, amelyet a nem rókusiak csúfságból templompajta néven is emlegettek. Innen származik ez a régebben élő csipkelődés 166