A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)

Banner János: Mit adott Hódmezővásárhely a magyar régészetnek?

Kutatásunk első esztendeje idején már megjelent Tompa Ferencnek a bodrogkeresztúri ásatásokról szóló alaposan kiértékelt beszámolója,

34 amely első alapvetése volt a magyarországi új kőkor bizonyos vonatkozású tagolásának. Meg volt tehát már az alap arra, hogy ne csak egyszerűen kőkorról beszéljünk,, hanem ezen belül finomabb megkülönböztetést is tegyünk. De dolgozott már nagy alapvető munkáján is, amely a bükki és a tiszai kultúrákat különböztette meg.

35 A szerencsés véletlennek köszönhető, hogy az utóbbi kultúra cserepeit a gimnázium gyűjteményében felismerve és lelőhelyüket a Kökénydombon megtalálva, első ásatásunkat ezen a területen végeztük s később még négyszer megismételtük.

36 Az eredmény nem maradhatott el. Végeredményben — a tanyákkal is beépített területen — kőkori falu maradványait találtuk meg, amelyet — az említett okok miatt, nem sikerült ugyan teljesen feltárni, de a település 18 háza és 17 sírja, a többi megfigyelt jelenségekkel együtt tökéletes képét rajzolta meg ennek a mindmáig legnagyobb részben feltárt településnek, s vele együtt az — ebben a vonatkozásban még nem ismert — tiszai kultúrának. Űj eredmény volt a háromféle ház alak megállapításán kívül a biztosan meghatározott zsugorított temetkezési mód, az időrendben tévesen értelmezett festett kerámia pontos egyidejűségének meghatározása. Ujabb példáját mutatta a többes csontgyűrűk viselés módjának s gazdag és hiteles leletanyaga a tiszai kultúra emberének földművelő életmódját állította elénk, amit a nagyméretű gabonatartó edényeken kívül előkerült égetett gabonaszemek is bizonyítottak. Természetesen nem lehetett meg állattenyésztés és az ősi gyűjtögető gazdálkodásból örökölt halászat és vadászat nélkül. Mindezt a leletek tömege is igazolta. Hogy ezek mellett egyedülálló kultikus emlékeket is találtunk (Venus, háromszögű és talpcsöves oltár, állatfejű csörgő), az elősegítette a tiszai kultúra emberének gondolkozásvilágába való bepillantást s díszítőművészete formakincsének teljes megismerését. Amikor az első évi ásatást befejeztük, nemcsak a magunk véleménye volt, hogy Alföldünk legrégibb új kőkori emberének hagyatéka került, addig nem látott tömegben — megbízható megfigyelésekkel — a múzeum birtokába s mivel Tompa alapvető munkája lényegében nem is beszélt más kultúráról az Alföldön, azt hittük, hogy valójában nincs is más. Ezt a véleményünket azonban két év múlva meg kellett változtatnunk. Akkor, amikor a kökénydombi teleptől másfél km távolságra ismét kőkori települést találtunk, amelynek mindig meghatározó jellegű kerámiája egészen más volt. Tompa hivatkozott munkáiban közölt ugyan néhány hasonló díszítésű töredéket, de ezek hitelességéhez szó fért, mert a lelőhely azonossága megtévesztő volt. A vizsgálat során tévesnek is bizonyult. A nagy különbség a két kultúra közt nemcsak az edények formájában és díszítésében mutatkozott, hanem egyes csontból készült egészen sajátos esz34 AÉ. 1929. 31—49. 35 Arch. Hung. V—

VI. 1929. 36 A kökénydombi ásatások részletes ismertetését 1. Dolg. 1930. 49—158., 1940. 181—182; 1942. 138—143; FA 1945. 8—34; AÉ. 1949. 9—25., 1951. 27—36; Banner J.. Foltiny I., Korek J. Banner egyes cikkeire 1. Banner—Jakabffy, A közép-Dunamedence régészeti bibliográfiája. 171. 139