A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)

Banner János: Mit adott Hódmezővásárhely a magyar régészetnek?

közökben, agyag hálónehezékekben, ún. pintaderákban, emberábrázolásokbart s főként a domborművű díszítésekben, amelyek állati és emberi alakokat egyaránt ábrázolnak egészen kezdetleges, sokszor a felismerhetetlenségig vázlatos formákban. A régi szakirodalomban két közlésben találtunk csupán hasonló anyagot. Az egyik

37 csaknem egészen tisztán került elő s bár igen jellegzetes formákatközölt, nem tudott, mert nem is tudhatott mit kezdeni az emlékanyaggal. A. másik,

38 több egymástól nem nagy távolságra eső területekről közölt a közleményben nem eléggé elkülönített anyagot, amelyet csak nehezen sikerült egymástól — valóban a lelőhelyek szerint — szétválasztani.

39 A kopáncsi Zsoldos-tanyai

40 anyag nagyobb területen történt feltárása olyan megfigyeléseket is megengedett, amelyekre a régebbi közlések a kisebbméretű munka miatt nem is terjedhettek ki. így nemcsak a kultúra gazdag formakészletét, de települési viszonyait is meg lehetett állapítani. A településen ugyan csak egymásba torkolló gödrök mutatkoztak, egyelőre a ház vagy kunyhó legkisebb nyoma nélkül, ami már magában is nagy eltérést jelentett, a kökény dombi jellegű telepektől. A sírok mindig hulladékgödrökben voltak, edény melléklet nélkül. Az egyetlen tengeri kagylóból készült karperecet a ruházathoz tartozó járuléknak tartjuk. Nagyméretű, de rendszerint gömbhöz hasonló edények itt is voltak, de gabona szemeknek nyoma sem volt. Az állatábrázolások a termékenység szimbólumát jelentő női alakokkal együtt felvetették azt a gondolatot, hogy a kultúra hordozója elsősorban állattenyésztéssel foglalkozott. Halászat és vadászat, emlékei is bőven voltak képviselve. A földművelés látszólag nem juthatott akkora szerephez,! mint a tiszai kultúra életében. Már ennél az ásatásnál felvetődött a két kultúra időrendi viszonyának tisztázása. Az a körülmény, hogy a két telep 1500 m távolságra volt egymástól s (egy itt előkerült, csak a megtévesztésre alkalmas tiszai kultúrába tartozóhoz hasonló cserép kivételével) tárgyi készlete, a legkisebb érintkezést se igazolta, kizárta, hogy ugyanabban az időben élt volna. Az időrendi meghatározásban — az említett okok miatt — tévedtünk és tévedésben lehetnénk még mindig, ha csak a magyarországi lelőhelyek anyagára támaszkodnánk. Jugoszlávia legfontosabb őskori lelőhelyének, Vincanak rétegviszonyai adták meg a helyes megoldás kulcsát, egy belgrádi tanulmányút alkalmával s a kultúra nevében — Körös kultúra — is ekkor állapodtunk meg Tompa Ferenccel. Bár ezzel a probléma időlegesen nyugvópontra jutott, mi a saját ásatási területünkön szerettünk volna kézzelfogható bizonyítékot találni.. Még a nem szakembernek is feltűnhetik, hogy az európai viszonylatban is figyelemre méltó helyen álló Tornyai János múzeumban — mind a kiállítási teremben, mind a raktárban — az új kőkor anyaga van túlsúlyban. A fenti probléma keresésében van ennek a magyarázata. Kutatásunk során mindig ez vezetett. Ezért ásattunk a kopáncsi Kiss-tanyában,

41 fél km-re a Kökénydombtól az ér másik partján, ami a tiszai kultúrában is új kérdést vetett fel: a kultúrán 37 Kisléghy Nagy Gy., Az óbessenyői telep. AÉ. 1909. 146—154., 1911. 147—164. 38 L. Krecsmarik E. közleményeit Banner—Jakabffy, 172—173. 39 Dolg. 1931. 61—73. Banner J. 40 Dolg. 1932. 1—48. Banner J. 41 Dolg. 1933—34. 30—13. Banner J. 140