A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)

Banner János: Mit adott Hódmezővásárhely a magyar régészetnek?

új, a táj természetéből adódó problémát vethetne fel vagy oldhatna meg. Népünk történetének ismerete elengedhetetlen követelménye az új régészeti kutatásnak. Ezt a problémát nem oldotta, de nem is oldhatta meg a Szeremlei Sámuel irányította kutatás, mert nem ezzel a céllal s főleg nem ezzel a módszerrel közelített hozzá. De érdeme, hogy ezen a téren is felismerte a történelem és régészet helyes kapcsolatát, szoros összefüggését. Nemcsak ebben a korban kereste e történeti összefüggéseket. Munkája első kötetében hosszasan foglalkozik a barbárság korával, ide számítva mindent, ami »kezdettől fogva I. István koráig« terjed.

24 A gimnázium gyűjteményének anyagát használta fel, de mindegyre tévedésekbe esik, ami könnyen megérthető. Jól ismerte ugyan a századfordulóig megjelent régészeti irodalmat, egyebek közt a Farkas Sándor ásatta mártélyi temető

25 és a Hampel közölte tarjánvégi sírmező

26 leírását és legismertebb folyóiratunk addig legutolsó közlését is felhasználta. Rómer Műrégészeti Kalauzától

27 Ortvay Temesvár történetének

28 — irodalmi adatokban annyira gazdag első kötetét is haszonnal forgatta,, de nem vette észre, hogy a gimnáziumi gyűjtemény egy része nem a város határából került elő s ezért az ószőnyi bronzkori leleteket is besorolta bizonyító anyagába. Ezzel megállapításai sokat vesztettek hitelükből s nem állják ki a tárgyilagos kritikát. Itt-ott képzelete is elragadta. A Tatársáncot Attila szálláshelyének tartotta

29 s ennek bizonyítására rengeteg időveszteséggel járó anyaggyűjtést végzett tudományos eredmény nélkül. Pedig módszertanilag itt is helyesen járt el, amikor a sáncon és annak belsejében próbaásatásokat végeztetett. Ezek az ásatások azonban, már kis terjedelmük miatt sem, vezethettek eredményre. Mindezek ellenére a hitelesnek éppen nem mondható leletekre és az alföldi területekre vonatkozó szakirodalom segítségével megrajzolta azt a keretet,, amelynek hibás adatait megbízható hiteles adatokkal felcserélve, ki lehetett és kellett volna egészíteni. Ez a munka azonban soká váratott magára. Az 1896—1928 közt eltelt időben napvilágra került leletekből, csak néhanéha került egy-egy tárgy valamelyik magyar múzeumba. Pedig, hogy szép számmal lehettek,

1 azt a később padlásokon, kovácsműhelyekben, tanyai szerszámos ládákban megtalált darabok igazolják. A határ íratlan történetének megszámlálhatatlan lapját tette olvashatatlanná a közöny és a hozzá nem értés. Köztulajdonba csak azok a leletek kerültek, amelyeket — néhány, az iskolában érdekelt szülőn kívül — főleg a régiségeket értékelő Zolnay Béla főmérnök juttatott a gimnázium, vagy a néprajzi múzeum gyűjteményébe. — A kishomoki gepida temető feldúlt részének értékes maradványai és az ezek nyomán végzett ásasátokból előkerült sírleletek, Móra Ferenc gondos munkájának eredményeként a szegedi múzeumot gazdagították.

30 24 Szeremlei. I. 181—488. 25 AÉ. 1892. 413—426. 26 AÉ. 1892. 206—210. 27 Budapest, 1866. 28 Budapest, 1894. 29 Szeremlei S., Attila székhelye Hód-mező-vásárhely határában volt. Száz. 1898. 884—908. 30 A nem ásatásokból származó első leletek később a Tornyai János Múzeumba kerültek. 136