A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)

Banner János: Mit adott Hódmezővásárhely a magyar régészetnek?

1928-ban döntő fordulat következett az ásatások terén. Ekkor jött létre a város és a szegedi egyetem régiségtudományi intézete közt az az elvi megállapodás, amely semmibe se vette ugyan a múzeumügy terén fennálló törvényes rendelkezéseket, de megvetette a múzeum régészeti osztályának alapját. A megállapodás értelmében a város költségvetésében beállított, ásatásokra szánt összeget, az egyetem régiségtudományi intézete használta fel a város területén végzendő ásatásokra, de a leletanyag a városi múzeum tulajdona. A feldolgozásról, kiállításról az intézet gondoskodott. Ettől kezdve, 1944-ig a múzeum tudományos munkája jelentős része lett az intézet, lassanként több alföldi múzeumra"

1 kiterjedő tudományos munkájának. Buday Árpád egyetemi tanár megbízásából e sorok írója állapodott meg Endrey Béla polgármester helyettes főjegyzővel a város és az intézet kapcsolatáról,'; s ezzel a két ember és az intézethez tartozó Bálint Alajos, Párducz Mihály, Korek József, Foltiny István és a munkában évről évre részt vevő Banner Benedek gimn. igazgató és a mindenkori egyetemi hallgatók közös munkája eredményeként, valójában illegálisan gyűlt össze az a tudományos módszerességgel feltárt anyag, amelyből a múzeumok államosítása után az ország elsőként rendezett vidéki múzeuma lett, Korek József tervei szerint. El kellett ezeket mondani, mert 28 év távlatából már csak kevesen emlékeznek rá, mint ahogy nem emlékeztek már akkor sem, amikor húsz év után Ortutay Gyula miniszter megértő támogatásával méltó keretet adtak, a pénz. értékben fel sem becsülhető gazdag leletanyagnak, amelynek minden darabja hiteles ásatásból származva, ennek a városnak íratlan történetéről beszél, mint ahogy ennek a városnak népművészetét tükrözi a Kiss Lajos gyűjtötte néprajzi múzeum nagy szakértelemmel és veleszületett meglátással kiválasztott gazdag anyaga és ennek a városnak lelke ihlette Tornyai Jánost nemcsak akkor,; amikor alkotott, hanem akkor is, amikor gazdag művészi hagyatékát •— élete munkáját — erre a városra hagyta. A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum — és ez egyedül áll hazánkban •— valóban Hódmezővásárhelyé. Ha több időt töltöttem a régészeti kutatások rég lezárt fejezetével, nem azért tettem, hogy szembeállítsam a 28 esztendővel ezelőtt megindult és 15 évig tartó kutatások eredményeivel. Csupán hangsúlyozni kívántam ezzel a rég múlt idők kutatásával előttünk foglalkozók elévülhetetlen érdemét, munkájuk őszinte megbecsülését. A régésznek nemcsak az ásóval feltárt múlt emlékeit kell megbecsülni, de megértő kritikával azok munkáját is, akik ezen a téren előtte dolgoztak, mert a tudomány soha sem azzal az emberrel kezdődik, aki pillanatnyilag műveli. Nem hisszük a magunk 15 éves munkájáról, hogy ne lehetett volna jobban csinálni, de tudjuk, hogy amit csináltunk, azt lelkiismeretesen, becsületesen csináltuk, két okból: Mindig tudtuk, hogy ásatni úgy is lehet, ha a munkától távol, árnyékos helyen olvasgatva várjuk egy-egy megbízott ügyesebb dolgozónk híradását, hogy kész dologra menjünk s a helyéről már kimozdított — talán különösebben is érdekes — leletről, nem pontos bemondás után vegyük fel a keresztlevelet. Ez hamisítás lett volna és értéktelenné tette volna a megfigyelést. így is lehet, de nem szabad dolgozni. 31 Békéscsaba, Zombor, Makó.