A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1956 (Szeged, 1956)

Nagy Dezső: Der Planierer (A hegyhúzó)

ban bizonytalan), hogy Szabó Kálmán szerint és az eszköz állapota miatt is soha nem volt használatban. A hegyhúzók legfejlettebb változata eddigi ismereteink alapján, a szegedi múzeum Ásotthalmáról való eszköze. (Lásd 5—6 kép). Ez végig vaslemezzel borított, hajlított lapátrészével, nagy mennyiségű földet képes magára túrni; körkörös forgása következtében pedig traktor-vontatásra is alkalmazható. A hegyhúzóval (homokhúzóval) való talajjavítás (szintezés) virágkorában — a század elején

13 — jelentős újítás volt. A fejlődés ma már fokozottabb: társasgazdálkodással, technikai és műszaki felkészültséggel, új, termelékenyebb gépek alkalmazásával a korábbiaknál magasabb termésátlagot lehet elérni még a homoktalajon is. A hegyhúzó lassan kiszorul a homokföldekről és a múzeumokba kerül, késő korok embere számára megmutatni, hogyan, miként küzdöttek egykor a futóhomokkal, a maguk kis erejéből a szegedi, kiskunhalasi kisparasztok, gazdák és telepesek. Nagy Dezső DER PLANIERER (HEGYHÜZŐ) (Ein Gerät der Landwirtschaft zur Verbesserung der Sandböden) Auf den südlichen Gebieten des ungarischen Alföld gibt es Sandböden von weiter Ausdehnung. Dieser Sand pflegt auf die Einwirung der frei dahinfegenden Winde infolge seiner Zusammensetzung flügge zu werden und erhebt sich mancherorts zu Hügeln. Auf diesen als Lauf sand bezeichneten Feldern wurde Jahrhunderte hindurch nur Vieh gehalten, aber auch das Vieh fand auf diesen nur eine sehr magere Weide. Im XIX. Jh. wurden diese Felder wegen des Überganges von der Viehhaltung auf den Ackerbau parzelliert und die Parzellen unter vorteilhaften Bedingungen Siedlern verkauft. Diese Siedler kamen aus den grossen Bauernstädten des Alföld: Hódmezővásárhely, Kiskunhalas und Szeged auf 13 Dolgozatom lezárása után került kezembe Csonka Mihály 81 éves kiskunhalasi földműves írása a hegyhúzó alkalmazásáról. (Néprajzi Múzeum Adattárának Értesítője. 1956. 1—2. szám. 95. lap, kézirat.) Adatai mindenben alátámasztják az előadottakat, de az adatközlő némi ellentmondásba kerül önmagával, hacsak nem elírásról van szó. Ezt írja: »A högyhúzót már 10 éves koromban, 1855-ben láttam, mert a szomszédunknak, Csikós Sándornak volt...-« Ha az illető ma, 1956-ban 81 éves, az általa jelzett időpontban (1855!!) még nem élhetett. Leírásának további részében nem tudja megfelelő módon elmondani az eszköz helyes alkalmazását, mellékelt rajza pedig — véleményünk szerint — nélkülözi a realitást. A rajz megfelel ugyan az általunk közölt eszközök lapátrészének, de csúszókeret nélkül. Márpedig enélkül nehéz elképzelni az eszköz biztos előrehaladását a túlságos mélyre szaladás veszélye nélkül. (Ehhez hasonló a kecskeméti múzeumban őrzött hegyhúzó is, de nem is volt soha használatban). Rajzán az eszköz fogószarvai nem rendeltetési helyükön vannak. A vonóerő beakasztására szolgáló karika sem képzelhető el azon a helyen, ahová az adatközlő gondolta. Minden bizonnyal az igen régen látott eszköz teljes szerkezeti képét részben elfelejtette az adatközlő. Ha az általa közölteket a valóságban tanulmányozhatnánk és működését ellenőrizhetnénk, s ennek alapján Csonka Mihály adatai helyesnek bizonyulnának, úgy nem lenne kétséges, hogy az általa ismertetett példány a hegyhúzók egyik legrégebbi, de kezdetleges prototípusa. A leírásból és a rajzból azonban ésszerű és a fizikai törvényeknek megfelelő eszközt elképzelni aligha tudunk. 100