Liska András - Szatmári Imre: Sötét idők rejtélyei. 6-11. századi régészeti emlékek a Kárpát-medencében és környékén - Tempora Obscura 3. (Békéscsaba, 2012)
Szabó Géza: Rejtélyes körárkok. Adatok az avar kori településszerkezethez
REJTÉLYES KÖRÁRKOK. ADATOK AZ AVAR KORI TELEPÜLÉSSZERKEZETHEZ figyelemmel lévő rendelkezéseket tartalmaznak a fentiekkel egykorú keleti törvénykönyvek. A bizánci birodalom írott forrásai sokkal több és részletesebb utalást tartalmaznak mind az árkokra, mind az állattartás körülményeire vonatkozóan. A 7-8. századi bizánci viszonyokat tükröző Ius Graecoromanum22 világosan különbséget tesz a faluközösség állataiból álló, naponta a pásztor által a közös legelőre kihajtott csorda23 és az urak rabszolgák által őrzött nyájai között.24 25 Az éjszakára a házakhoz hazatérő csordával szemben a nyájat folyamatosan együtt tartva az akolban őrizték. A legeltetés szerepét mutatja az is, hogy még a nagytestű nyájőrző kutyákról is rendelkeznek - három bekezdésben is.23 Ugyancsak a nyugatitól eltérő szemléletről árulkodik az, hogy bár a kertek és szőlők egy része itt is árokkal volt körbevéve, az abba beleesett, és elpusztult állat gazdája kára volt,26 miként az állattartót kötelezték a zöldkár megtérítésére az elbitangolt állatok után is.27 Ezen szöveghelyekből az is egyértelműen kiderül, hogy a nyugatinál színesebb szervezeti- és tulajdonviszonyok mellett folytatott nyomásos gazdálkodás mellett sem kerítették a szántókat (csak a kertet és a szőlőt). Ebből az következik, ha az állattartók felelőssége volt a zöldkár megakadályozása, akkor nekik kellett megakadályozni a kártételt - az állatok elcsatangolását, szétszéledését. Ennek egyik módszere lehetett az állatok elkerítése, akiok kialakítása - akár árkokkal -, különösen a nagyállatok esetében. Azonban az akolban való tartásnál takarmányozásra vagy az állatállomány számához igazodó külső legelőkre van szükség. A helyzet tisztábban látásához a régészetileg feltárt objektumok lehetséges értelmezését szükséges átgondolni, hogy a különböző módon tartott állatok takarmányozásához milyen feltételekre van szükség. Általában egy lóra negyed hektár legelőt vagy kaszálót szokás számolni. Egy 6-8 hektáros terület tehát egy kisebb, maximum 25-30 lóból álló ménes vagy gulya folyamatos eltartására elegendő. Egy kisebb testű ló napi takarmányozásához legalább 10 kg, éves szinten mintegy 4 tonna széna kell. A fentebb említett kisebb ménes évente tehát 100— 120 tonna szénát fogyaszt el. Aki már kaszált és gyűjtött, behordott szénát, az tudja, hogy ilyen mennyiségnek az előteremtése gépek nélkül családi, nagycsaládi gazdálkodás közepette lehetetlen. Ez egyben mutatja, hogy nemcsak a rendelkezésre álló területek nagysága, de a gazdálkodás módja is nagymértékben meghatározta az együtt tartható állatok számát. (Azzal most nem számolunk, hogy belterjes gazdálkodásnál ez abrakoltatással harmadára, negyedére csökkenthető.) Az általunk vizsgált terület eltartó képességét csak külső területek, legelők, ka22 JÓNÁS 1999. 23 lus Graecoromanum 23-26. 24 lus Graecoromanum 46, 71-72. 25 lus Graecoromanum 75-77. 26 lus Graecoromanum 50. 27 lus Graecoromanum 78-79. 81
