Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban (Békéscsaba, 2012)
Előzmények - A Hunyadi-szabadcsapat toborzása az Alföldön
peremterületein ősi török (kun) nevén, árkánynak nevezett csikófogó kötélről, a pányváról sem. A szabadságharc hadseregét önálló munkájában bemutató Galsai Kovách Ernő honvédőrnagy a következőképpen írta le fegyverzetüket: „Felszereléseik voltak: két pisztoly, kard és fokos erősen megvasalva, mely elöl a mellükön a tölténytáska szíjján egy karikába volt beakasztva, amikor azt nem használták. — Azonkívül még karikás ostoruk is, mint a csikósoknak... ”.33 Megjelenésük valóban inkább csikósokra, mint huszárokra emlékeztetett, s megegyezett a Jókai által leírtakkal. Csákó helyett fekete pörge kalapot viseltek fekete vagy vörös tollal; valamint piros szegélyezéssel és hajtókákkal ellátott búzavirágkék Viktória-dolmányt hordtak, amit később viselőiről Hunyadidolmánynak is neveztek.34 A Hunyadi-huszárokra oly jellemző ing és gatya már a toborzás elejétől az öltözetükhöz tartozott. A mezőtúri toborzási főparancsnokságnál egy helybeli varrónő szeptember 15-én 53, három nappal később pedig 15 ing és gatya varrásáért kapott fizetséget Kornis Pál első őrmestertől;35 Hajdúböszörményben pedig szeptember 20-án négy asszony 66 „ümög” (ing) és gatya varrásának az árát vette át Tallián Endre századostól.36 A most bemutatott adataink ugyan nem szólnak a ruházat színéről, de más források megerősítik, hogy valóban kék volt. így pl. Egressy Samu kormánybiztos november 9-én igazolta, hogy a csapat számára varratott 360 pár kék ing és gatya elkészíttetésére szánt 120 ezüst forintot hiánytalanul megkapta Kupa Hü- mér őrnagytól;37 egy korai, szeptember 21-én kelt orvosi számla pedig „kék inges”közkatonáról emlékezik meg (7. kép).38 Mivel az alakulatot a többi szabadcsapathoz hasonlóan a rendes huszárezredek közé sorolták be, és huszár módjára ruházták, illetve fegyverezték fel, 1848. december 28-án utasították az ezred kormányát, hogy szüntessék meg az addig náluk divatban lévő „kék ing és gatya”, továbbá a fokosok használatát.39 Forrásunk ugyan nem tesz említést a Hunya-