Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban (Békéscsaba, 2012)

Rózsa Sándor sorsa a végső amnesztia kézhez vétele után

Bár a későbbi években Rózsa Sándor és Bodó Katalin is ragaszkodott ahhoz, hogy törvényes házasok, ám frigyüket sosem tudták hitelt érdemlően bizonyítani. Az anyakönyvekben ugyanis sehol sem szerepelt a bejegyzés, Tóth József 1853-ban már nem élt (őt még 1850 nyarán agyonlőtték), a másik tanúnak pedig nem bukkantak a nyomára. Nyáry Ferencnek - hazafias működése és Krem- minger préposttal való viszálya miatt - 1849. július végén menekülnie kellett a városból, de még a következő hónapban, bujdosása közben kolerában meghalt a Bihar megyei Sarkadon.328 A plébános tehát nem tudott az ügy perdöntő tanúja lenni. Ám nem lett jobb a helyzet néhány évvel később sem: a betyár 1859-es tárgyalása idején megkérdezett Csanádi Ferenc egyházfi nem emlékezett a szertartás megtörténtére.

Rózsa tehát családjával együtt árendásként és az alsóvárosi nagy ménes számadó csikósaként éldegélt Tary Pál tanyáján, ahol 1849 őszén már négy boglya szénával, két tehénnel, lóval, majorsággal rendelkezett. Edvi Illés Károly visszaemlékezése szerint a szegedi gazdák örömmel bízták rá a ménest, mert az ő keze alól bajos lett volna bármit ellopni vagy elrabolni. Bár a nyilvánosságtól visszavonult, a hírneve megmaradt, sokan a ténylegesnél is nagyobb hatalmat tulajdonítottak neki. Edvi Illésnél olvassuk a következő anekdotát, ami jól jellemzi a közvélemény Rózsával kapcsolatos vélekedését: „egy városi képviselő midőn a közgyűlés öt valamely tárgyban leszavazta, azzal a fenyegetéssel hagyta el az ülést, hogy majd megmondja ezt Rózsa Sándornak”.329 E városi képviselő maga Tóth Mihály főbíró volt, s az esetről Reizner János is megemlékezik. E szerint, amikor a június 6-i közgyűlésen Tóth Mihály a nép által kívánta betöltetni az időközben megüresedett három tanácsnoki állást, s indítványát nem fogadták el, a főbíró azzal fenyegetőzött, hogy majd Rózsa Sándor „megfenyíti a hazaárulókat”,330