Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban (Békéscsaba, 2012)
Az alvidéki táborban - A szabadcsapat Versecre érkezése - A lagerdorfi ütközet
eszébe róluk. A betyárok egyik pillanatban még a hegyen, a következőben már a völgyben száguldoznak lovaikon, majd pedig csak a marhákat terelik nagy szakértelemmel. Am abban a percben, amikor ellenséget látnak, villámgyorsan rátörnek, és dolguk végeztével visz- szatérnek a zsákmányukhoz. A csapat tagjai a legvitézebben viselték magukat, amiért külön dicséretet érdemelnek (41. kép). A katonai helytállás és személyes bátorság mellett Rózsa nem mindennapi belső értékeiről is tanúságot tett. Az alezredes külön kiemelte, hogy Rózsa Sándor némelyek életét meghagyta, és több elfogott fogolynak - akik között kisdedeiket szoptató anyák is voltak - pénzt osztogatott. A betyárok lagerdorfi szerepével kapcsolatban ki kell térnünk egy, a szakirodalomban elterjedt epizódra: a karikás ostorok itteni használatára. A Rózsáék szerepét tárgyaló összefoglalások ugyanis szinte kivétel nélkül idézik Damjanich 1848. november 11-én írt jelentésének alábbi részletét, vagy saját szavukkal ugyan, de ez alapján adják elő az eseményeket: „Rózsa Sándor csapatjának vívása látásakor akaratlanul is a sivatag gyermekei ötlenek élőnkbe. Majd hegyen és ismét völgyben s legnagyobb gyorsasággal látja őket az ember száguldó paripáikon az ellenséget űzni, majd pedig ravasz vigyázattal a zsákmá- nyos marhát hajtani; s ha az ellenségtől észtevétetnek, zsákmányaikat elhagyva, azt azonnal űzőbe veszik, aztán megint zsákmányaikhoz térnek vissza. Karikásaikkal nagyszerűen tudnak bánni; kiverik vele az ellenséges lovas szemét, vagy hurkot dobnak a nyakába, s úgy rántják le a nyeregből. ’m A fenti idézet utolsó mondatát azonban hiába is keresnénk, ugyanis sem az eredeti jelentésben, sem annak későbbi, hírlapi közléseiben nem szerepel. Damjanich levelének vonatkozó részlete ugyanis így hangzik: „...ha valaki ezen embereket az ő természetes viaskodásukban //J
