A Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténelmi Társulat évkönyve I. kötet (Békéscsaba-Gyula, 2010)
Martyin Emília: A gyulai Erkel Ferenc Múzeum
A gyulai múzeum városi és állami intézményként (1920-1961) A megyei múzeum városi kezelésbe adására hivatalosan 1921. április 2-án került sor a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége biztosainak jelenlétében, de a Gyulai Városi Múzeum igazán csak a Gyulai Köz- művelődési Egyesület 1925. március 8-i megalakulása után kezdte meg működését. Minderre azután kerülhetett sor, hogy az egyesület alelnöke, Kohn Dávid hírlapíró kérvényt nyújtott be a városhoz a múzeum átadásával kapcsolatosan. Az 1920. szeptember 23-án benyújtott kérvényt a városi közgyűlés öt nappal később elfogadta, majd október 14-én a vármegye is jóváhagyta. A város Csige Varga Antalt, a debreceni egyetem volt könyvtárőrét bízta meg az intézményvezetői feladatokkal, aki számtalan problémával szembesülve igen hamar, már 1922-ben lemondott tisztségéről. Nincs megfelelő leltár, nincs gyarapodási napló, a tárgyak nincsenek megfelelően rendezve, a múzeum helyisége szűk, elhanyagolt, a gyűjteményből hiányoznak az arany- és ezüstpénzek. Az intézmény élére újra a már idős korú Domonkos János kerül, aki a múzeum helyzetén már nem tud érdemben változtatni. Több évtizedre nyúló pozitív változást Implom József, a polgári fiúiskola tanárának 1928. évi igazgatói kinevezése hozott az intézmény életében. A fiatal, agilis igazgató elindította a múzeumban a tervszerű tudományos munkát, régi adatok alapján rekonstruálta a gyűjteményi Részlet az Implom József által rendezett kiállításból (1930) Segment din expoziţia organizată de Implom József (1930) 144