Cs. Szabó István: Református temetés, temetők, sírjelek a Körösök és a Berettyó vidékén (Békéscsaba, Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2008)

Sírjelek

őrizték, szárították. A vastagabb akácderekat férfinek, módosabb gazdának, a vékonyabbat asszonynak, lánynak, gyereknek szánták (ez utóbbi egészen vékonyka volt). Az elmúlt években (1985) a termelőszövetkezet kerékgyártó üzeme faragta a fejfákat gépi berendezésekkel, a hagyományos formákat követve. Akinek nem volt „eltett fája", annak a tsz adott 400 Ft-ért (1985) megfelelő darabot. A fiatalok fejfáját kékre, az idősekét feketére vagy szalmapernyével szürkére festették (ez utóbbi az 1960-as évek közepére elmaradt) (24-27, 57. kép).

77 Szeghalmon is „fűtűl való fa" a sírjel elnevezése, a fiatalabbak inkább fejfának mondják. Az idős lakosok szerint régen létezett a „lábtúl való fa", melyből embernek kettő, asszonynak egy - bár az adatközlők többsége szerint mindenkinek kettő - járt. A város nevezetes fejfafaragója Nagy Imre kerékgyártómester, akit még a környékbeli településekről is felkerestek. Mindenhol a hagyományos formát követi, de egyéni ízlésvilága is felfedezhető munkáin, különösen jellegzetesek„fejfavirágai" (28-31. kép).

78 Szerepen ácsok, asztalosok, faragó emberek készítik el a. „fűtűl való fát", amit „máma mán fejfának mondanak". Régen ismert volt a „lábfa, de a '920-as évek táján elhagyták". Az udvaron feküdt eltéve a jó két méteres fejfának való akácfaderék, ott őrizték, gondosan szárítgatták, „nehogy másra legyík felhasználva". A fejfák „írással nyugatra kell nízzenek" (nyugat-keleti tájolás), melyből kb. 150-160 cm a föld felett, 40-50 cm a föld alatt helyezkedett el. Az idősekét feketére, a fiatalokét kékre festették (32-33, 58. kép).

79 Túrkevén Csótó Mihály bognármester (bevésett jele: Cs. M.) és Rácz János kerékgyártó készíti a „fűtűl való fákat". Lábfáról nem Szabó János, Szabó Jánosné, Hegedűs Gyuláné közlése, Sárrétudvari. Erdei István református lelkipásztor közlése, Szeghalom. Mile Endre közlése, Szerep.