Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály élete és kultusza (Békéscsaba. - Békéscsaba, Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2004)

Munkácsy Mihály élete és kultusza

A fiatal író véleményében benne foglaltatott az otthoni hangulat, a festőkollégák megoszló véleménye külföldre szakadt nagy honfitársukról. Kritikájuk alapja Munkácsy impresszionizmus-ellenessége volt, amit Rippl-Rónainak, pártfogoltjának fejtett ki először, majd itthon hivatalosan is hangoztatott. Nagy kár, hogy ő maga nem festett több tájképet a 80-as, 90-es években, mert ezek a zseniális rögtönzések közelebb vitték volna kortársaihoz, például a magyar plein-airt diadalra juttató nagybányai csoporthoz. Mindezek ellenére, vagy épp ezek miatt, egyre több jelét adta hazája és a kinn élő magyarok iránt érzett ragaszkodásának. Rendszeresen támogatta az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatot, és segítette a fiatalokat. Szeretettel fogadta földijét, a békési Jantyik Mátyást, majd az említett Rippl-Rónai Józsefet, Szamossy Elek fiát, Lászlót, Pataky Lászlót és Tornyai Jánost. Zichy Mihály utódaként ő volt a Párizsi Magyar Egylet elnöke. 1888-1889-ben az Osztrák-Magyar Képzőművészeti Szakbizottság elnökeként nagy szerepe volt abban, hogy méltóképpen szerepeljen Magyarország a Párizsi Világkiállításon. Emlékezetes volt az a fogadás, amelyet a 800 főnyi magyar küldöttségnek adott abból az alkalomból, hogy kitüntető érmet kapott a Philadelphiából áthozott két Krisztus-képért. A Francia Köztársaság elnöke, mintegy kiegészítve a francia becsületrend eddigi kitüntetéseit, 1890-ben parancsnoki fokozatot adományozott a festőnek. A mennyezetkép festése idején gyakran járt Bécsben, aulikus kapcsolatai már 1880-tól, nemesi címe átvételétől erősödtek. 1887-ben a Művészetért és Tudományért császári és királyi díszjelvényt kapta meg, majd 1896-ban a Szent István-rend kiskeresztjét. Ez utóbbival elsősorban millenniumi szereplését és az Országház számára festett pannóját honorálták. 1894-ben hozatta haza a Párizsban festett Honfoglalást, amelyet a közvélemény lelkesen fogadott, de amely soha nem került tervezett helyére. A sok alakos szalagszerű festmény „nem tudott" alázatosan és jellegtelenül belesimulni környezetébe (ahogy az alkalmazott művészeti alkotásnak „illik"), szerencsésebb lett volna a három részre tagolt, triptichonszerű megoldás. 1894 után válságos időszak nehezedett a festőre. Betegsége súlyosbodott, művészetét egyre kevesebben értették és tisztelték Párizsban. Gyakran járt Colpachra, megnyugtatta a vidék Alföldünkre emlékeztető békessége. Közben dolgozott a harmadik Krisztus-tablón és egy életképen. Szegeden látta először Balázs Sándor - Szigligeti Ede Sztrájk című színielőadását, majd 1892-től foglalkozni kezdett a Sztrájkkal, amelyet 1895-