Hévvízi Sándor: Népi írók szoborparkja Vésztő-Mágoron (Békéscsaba, Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

Sinka István

költő, író Nagyszalontán született 1897. szeptember 24-én, és Budapesten halt meg 1969. június l-jén. Bihari ridegpásztor csa­ládban született, maga is bojtár, majd juhász lett Nagyszalonta környékén. 1928-ban Vésztőn telepedett le, alkalmi munkákból, napszámból élt. Legelső verseit a Magyar Falu című nép­lap közölte. 1932-től 1935-ig Bajcsy-Zsi­linszky Endre Szabadság című lapjában pub­likált. 1933-ban a szeghalmi Péter András Gimnázium kiadta első kötetét Himnuszok Kelet kapujában címmel, Féja Géza elősza­vával. Himnuszokban, szabadversekben fe­jezte ki a keleti „őserő" kultuszát, és a táltosi küldetést. Fellépése a kor parasztmítoszával találkozott, de vonzódott a népi írók szociális törekvéseihez is. Veres Péterrel. Szabó Pállal és Barsi Dénessel együtt alapították meg a Kelet Népe című folyóiratot. Versei számtalan újságban, folyóiratban

Next

/
Thumbnails
Contents