Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Emlékülés Békés, 1988. március 1. - Néhány — talán fontos — apróság Banner Jánosról (Makkay János)

ban még 1987 végén is használatban volt tárlókra és íróasztalokra. Amelyekről vagy két évtizede kissé büszkén említette Nicolae Vlassa, hogy még Posta Béla csináltatta volt őket. Lehetséges lenne, hogy Banner János ifjúkora egyetemének bútorait látta bele a Trefort utcai asztalokba? Az első előadásokon jobbára Sz. P. Tolsztov akkoriban magyarul megjelent könyve, Az ősi Chorezm volt a téma. Egyes részeit (a 69—82. oldalak között) szó szerint „kívülről" kellett fújnunk, a megfelelő oldalakat a profeszszor úr elemi iskolás módon kikérdezte. Ezért tudom még ma is pontosan a négy őskori művelődés nevét és sorrendjét: kelteminári, tazabagjabi, szujargani és amirábádi. Akár azt is mondhatná valaki, hogy nagyon is régimódi tudós ember lehetett az, aki ilyen módszerekkel oktat, és olyan apróságokkal is törődik, mint az asztali fiókok fogantyúi. Később azután rájöttünk, hogy a „magoltatás" csak próbára akart bennünket tenni: ki az, aki hajlandó tanulni is. A végén tényleg akadtak olyanok, akik kimaradtak. Banner bizonyára egy olyan egyetemi felvételi rendszer híve volt, amelynél több diák kerül be az egyetemre, hogy azután lehessen közülük ilyen megijesztős módszerrel selejtezni. Másrészt mégiscsak tudomásul kell venni, hogy első tudományos munkáját, disszertációjának kivonatát még 1910-ben tette le — egyik kedvenc kifejezését használva — a nagyközönség és a tudományos világ asztalára.

1 Figyelmeztető szavai tehát akkor már több mint négy évtizedes tanári múltjából, rendszeretetéből és pontosságából adódtak, meg abból, hogy nagyon jól ismerte a diákokat. Csupa olyan tulajdonságából tehát, amelyekről ő maga így írt naplójába: csak más szóval polgári csökevényeknek nevezett apróságokról van szó, „pontatlanul megjelenni a három főétkezésen, az asztalnál hanyagul ülni, könyökölni, az öregebbek beszédjébe belevágni, evőeszközöket nem a megtanult helyes módon használni éppen olyan lehetetlenség volt, mint . . . a legnagyobb melegben is ebédnél ingujjra vetkezni. . ."

2 Ma, amikor arról hall az ember, hogy egyetemi előadások egyikén-másikán még dohányozni is lehet, talán nem is számítanak elévült ódon csacskaságnak Banner rendszerető elvei és szigorú órái, ahol valóban figyelni és jegyzetelni kellett, ahol szünetben sem volt tanácsos dohányozni a teremben, és természetesen könyökölni sem illett. 1910 és 1971 között

3 írott több száz, csak a régészettel kapcsolatosan több mint 200 munkája egyébként ugyanezt a — tudományos — fegyelmet mutatja. Akkoriban, az ötvenes évek első felében egyik-másik előadásáról úgy gondoltam, hogy egy nagyon-nagyon régi, teljesen elavult tudományos felfogást és állapotot, valamint ismeretanyagot jelentenek. Amikor 1953—1954 első szemeszterén Európa vaskorát adta elő heti öt órában, a szöveget valamilyen régi kézirat kisméretű lapjairól olvasta fel szinte betűről betűre, temetők, sírok és leletek aprólékos leírását: Benacci I, Benacci II, és talán még Benacci III is. Itália vaskora volt tehát a legunalmasabb, és még egy olyan hír is szárnyra kelt, hogy a jegyzetek és a hozzájuk tartozó sok tucat kép nem is az ő régi munkája, hanem — ha emlékezetem nem csal — Láng Nándoré volt (1871 —1952), aki mint az Egyetemes Philologiai Közlöny kis cikkei elárulják,