Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Emlékülés Hódmezővásárhely, 1988. március 6. - A centenáriumi Banner-emlékkiállítás megnyitója és a Banner Jánospályázat eredményhirdetése a Tornyai János Múzeumban (Csizmadia Sándorné)

pestre. Egy villanás a széles érdeklődésű kutatóról, nevelőről és humánus emberről, akiben nyoma sem volt a tudós gőgnek, tudta, hogy szakmáját csak a kétkezi ember segítségével művelheti és azzal a mecenatúrával, amelyet városunk adott egy gazdaságilag nehéz időszakban. A kiállítás egy családi fotóalbumhoz is hasonlító, ahol nemcsak Banner Jánost láthatjuk, hanem az általa fölnevelt (1922—1968) régésznemzedék egyikét-másikát. Nevét még nem ismerik úgy városunkban, mint munkája után szeretnénk. Ezért írt ki a városi tanács művelődési osztálya és a Tornyai János Múzeum pályázatot középiskolás diákok és történelemszerető felnőttek számára. Öröm, hogy 11 diák- és három felnőtt pályázat érkezett be. A Banner János-emlékpályázat zsűrijének elnöke: Dr. Korek József, a Magyar Nemzeti Múzeum helyettes főigazgatója, a történettudományok doktora Tagjai: Bókomé Nagy Katalin, a Tornyai János Múzeum régésze és Kürti Béla, a szegedi Móra Ferenc Múzeum régésze. A zsűri döntése alapján adom át a győzteseknek a pályadíjakat, abban a hitben, hogy e kezdet jó vetésnek bizonyul és öregbíti a Banner-életmű hírne­vét, mely annyi szállal kötődik Hódmezővásárhelyhez. Középiskolás kategória I. helyezettje: Nyáry József, Bethlen Gábor Gimnázium, IV. oszt. 77. helyezett Kiss Tímea, Bethlen Gábor Gimnázium, III. oszt. III. helyezést a zsűri megosztotta: Csikós Judit, Bethlen Gábor Gimnázium, III. oszt. és egy hármas alkotó kollektíva tagjai között: Hegedűs Aranka, F ári Enikő, Papp Judit, Bethlen Gábor Gimnázium, II. oszt. Ezenkívül a zsűri saját hatáskörében könyvjutalomban részesítette Dienes Orsolyát és Bokor Katalint, akik szintén a Bethlen Gábor Gimnázi­um II. osztályos diákjai. Itt tolmácsolnám magam és a zsűri dicséretét a Bethlen Gábor Gimnázi­um tanulóinak és az őket felkészítő tanároknak, valamint Bokorné Nagy Kata­linnak.

Next

/
Thumbnails
Contents