Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)
Emlékülés Hódmezővásárhely, 1988. március 6. - Ünnepi megemlékezés Banner János századik születésnapján, a hódmezővásárhelyi Banner János utcában elhelyezett emléktábla felavatásakor (Bóna István)
A felnőtt kategóriában az első helyezést a zsűri nem adta ki. II. helyezést Nagy Imre tanár érte el, III. helyezést Bányai Istvánné tanár és Kiss Katalin raktárkezelő szerzőpáros kapta. Gratulálok a győzteseknek és megköszönöm a pályázók részvételét. A centenáriumi ünnepséget azzal is emlékezetessé kívántuk tenni, hogy Hódmezővásárhely Városi Tanács V. B. 1987. június l-jén — a Képző- és Iparművészeti Lektorátussal egyetértésben — megbízta Albert Ildikó szobrászművészt a Banner utca művészi kivitelű névtáblájának elkészítésével. így Hódtó városrészünk egyik utcája nemcsak nevét őrzi, hanem bronzból öntött portréját is, amelyen négy, általa itt talált régészeti tárgy reliefje is látható. Hódmezővásárhely a mai rendezvénysorozattal egy kis adósságot szeretett volna törleszteni Banner János régészprofesszor iránt.