Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Emlékülés Hódmezővásárhely, 1988. március 6. - Banner János tudományos pályája egy tanítvány emlékében (Kalicz Nándor)

János rendelkezett ezzel a vonással. Csak hálával emlékszem az egyetem elvégzése utáni időkre, amikor aspiránsvezetőként és atyai barátként, első infarktusa idején, 1961 nyarán kórházi ágyban fekve is vállalta disszertációm megírt részleteinek elolvasását és megvitatását, a tanácsadást, miközben csak egészségi állapotával, sérült szívével kellett volna foglalkoznia. A kezdődő hidegháború a 40-es évek végén megakadályozta Banner János nagy álmának megvalósítását, a II. világháború miatt elmaradt nemzetközi ősrégészeti kongresszus Magyarországon tervezett megrendezését, melynek elnöki tisztét ő töltötte volna be. Ez lett volna a háború bénultsága után életre kelő régészet első nagy nemzetközi seregszemléje. A kongresszus egyik bemutató ásatását Banner a hódmezővásárhelyi Bodzásparton tervezte, de ennek már csak próbaszelvényeit tárhatta fel a korai neolitikus Körös-kultúra telepén. Az „50-es évek" a régészetben is az elzárkózást, a nemzetközi kapcsolatok elsorvadását hozták magukkal. A megtört egység csak lassan állt helyre az 50-es évek végén. Miként Banner egyetemi előadásain elmesélte nekünk, a kongresszust előkészítő utazása során ismerte meg Skandináviában, elsősorban Svédországban a modern régészeti kiállítás rendezéselveit, s ezeket hazatérve igyekezett érvényre juttatni. A háború utáni első régészeti kiállítást 1949-ben Hódmezővásárhelyen Banner János segítségével rendezte meg Korek József, amely két évtizeden keresztül a legszebb kiállítás volt Magyarországon, s a kiállítás teljes anyaga Banner ásatásaiból származott. Nemcsak a hazai idősebb és fiatalabb kutatóknak jelentett a hódmezővásárhelyi kiállítás maradandó élményt, de külföldről is sok szakember csodálta meg nagyszerű leleteit, köztük V. G. Childe és J. Böhm. Ezután a sorozatban következő kiállítások gyökeresen különböztek a régi típusú, egyszerűen tárgyakat csak összefüggések nélkül, időrendi sorrendben tárlókba helyező „kiállításoktól". Az új szemlélet szerint a tárgyak mögött az egykori élet megismertetése magas szinten érvényesült. Banner János budapesti éveinek legfontosabb tudományos munkája is még Hódmezővásárhelyen gyökerezett. A bodzásparti ásatásokkal első ízben sikerült az Alföldön 1934—1938 között a késő rézkori, i. e. 3. évezredi badeni kultúra települését nagymértékben feltárni. Ennek a kultúrának igazi jelentőségét az ő kutatásai révén ismerte meg először a hazai, majd a külföldi régészet. Mivel vizsgálatai során úgy látta, hogy a badeni kultúra központi területe Magyarországra esik, új elnevezést vezetett be. Legelsőként megismert lelőhelye alapján a péceli kultúra nevet használta e hatalmas kultúra meghatározására. A nagy monográfia 1956-ban látott napvilágot német nyelven. Új színt jelentett a származás kérdésében, hogy az általánosan meggyökeresedett északi eredet feltételezésével szemben a helyi kialakulásra gondolt, erőteljes déli hatásokkal, ami újabb kutatásunknak is alapjává vált. Ma is alapmunkaként értékeljük Banner monográfiáját a badeni—péceli kultúráról, amely három évtized után is kiapadhatatlan forrás a hazai és külföldi kutatás számára. A megbecsülés legszebb bizonyítéka Csehszlovákiából származik. A szlovák régészeti intézet 1969-ben nemzetközi régészeti konferenciát rendezett a bade-