Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)
Emlékülés Hódmezővásárhely, 1988. március 6. - Banner János tudományos pályája egy tanítvány emlékében (Kalicz Nándor)
ni— péceli kultúráról. Banner János egészségi állapota miatt nem vehetett részt a konferencián és az előadásokat tartalmazó kötet megjelenését sajnos már nem érte meg. A szerkesztőség azonban az 1973-ban megjelent kötetet Banner János emlékét idéző bevezetővel és egész oldalt elfoglaló fényképével indította el annak hangsúlyozására, hogy Bannernek úttörő szerepe volt a badeni— péceli kultúra kutatásában. Ennél szebb elismerést nem kaphatott volna a külföldi kutatástól. Holott tagjai közé választotta a Deutsches Archäologisches Institut és az angol Royal Prehistoric Society. Barátai közé tartozott a kor szinte minden neves európai ősrégésze. Ugyanakkor idehaza nem kapta meg azt az elismerést, amit munkássága, életműve szerint megérdemelt volna. Még idős korában is vállalt terepmunkát. A számára oly kedves DélAlföldön a bronzkori kutatási program részeként kezdte a Békés-Városerdő közelében fekvő teli település feltárását 1950-ben, amely munkát csak 1960ban fejezte be, amikor betöltötte 72. évét. Az ásatást és feldolgozást ereje gyengülésével már csak tanítványai segítségével tudta elvégezni. Ezek az ásatások a tanár és tanítványok közötti személyes kapcsolatokat a közvetlenségen túl barátivá is emelték. A Bóna István kiértékelésével megjelent német nyelvű munkát már nem láthatta életében. Banner János nem hagyott maga után feldolgozatlan ásatást, sőt még elhunyt kollégái hagyatékát is gondozta és közreadta. Ezek közül máig is legfontosabb Márton Lajos tószegi és Móra Ferenc csókái ásatásának közkinccsé tétele 1957-ben és 1960-ban, melyek forrásértéke elvitathatatlan a hazai és nemzetközi ősrégészet számára. Kár, hogy dédelgetett tervét, a magyar régészet történetének megírását már nem valósíthatta meg, bár haláláig dolgozott rajta. Ebből a munkából csak töredékek maradtak fenn, holott ő volt az, akinek leginkább módjában lett volna egy ilyen összefoglalás elkészítése, hiszen hosszú élete átívelte a magyar régészeti kutatás jelentős időszakát. Hat évtizedes munkás pályája kezdetén még élt Hampel József, Posta Béla és Kuzsinszky Bálint, majd baráti kapcsolatba került Móra Ferenccel, Kovács Istvánnal, Márton Lajossal és ősrégészetünk sok más jeles személyiségével. Pályája végén még a fiatalabb régésznemzedék egyes tagjai is részesülhettek gazdag tapasztalatának és élményeinek kiapadhatatlan forrásából. Munkásságának hat évtizede alatt mindig nyitott maradt az új eredmények elismerésére, befogadására és alkalmazására. Pályafutásának kezdetétől szükségesnek érezte a társadalomtudományokkal való együttműködést, eredményeik felhasználását. Minden munkáját végigkíséri az etnográfiában való képzettsége és jártassága, s az ilyen ismereteinek széles körű alkalmazása. Szinte önként kínálkozik, hogy a múlt század második felének két kiemelkedő egyénisége, Rómer Flóris és Hampel József munkásságát és tudományos egyéniségét összehasonlítsuk századunk második-harmadik negyedének két nagy egyénisége, Banner János és Tompa Ferenc személyiségével. Bár minden összehasonlítás sántít, mégis meglepő egyezések figyelhetők meg a Rómer— Banner és Hampel—Tompa páros között. Nem sértjük emlékét, ha azt állítjuk,
