Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Emlékülés Hódmezővásárhely, 1988. március 6. - Villanások Banner János hódmezővásárhelyi ásatásaiból (Korek József)

szertartása volt. A Kisállomáson a város elöfogatával, saját nevelésű Gidrán vagy Furióso lovaival várt az ezüstpitykés hajdú, ill. Pista, a parádéskocsis, mélyen megsüvegelve a professzort. Irány a határ. Hol a régi szegedi út, hol a Ficsér-lénia vagy a makai út volt az útirány. Itt-ott megállíttatta Banner a kocsist, kiszállt munkatársaival, kereste gyakorlott szemével a cserepeket. A tőle kapott zacskóra felírtuk a lelőhelyet, amit a kocsis mondott be, ő pedig a lelet korát írta rá. Volt úgy, hogy 60-80 km-t is trappoltak a gidránok, míg visszaértünk a Nagyállomásra, s a kocsis megkapta a maga 20 pengőjét. A régi szegedi út bejárása során a bodzásparti iskolában ismerkedett meg Moldvai Sándor tanítóval, aki hűséges kalauzolójává lett azon a területen, ahol elsőként vetette el búzáját az újkőkori ember, és folyamatosan lakta a szakáiháti honfoglalók 11. századi temetőjéig a tájat. A Vata-tanyában került elő az akkor egyedülálló állatábrázolásos hombár és az első sírok a Diószegi-tanya mögött, szinte sorban, a ház falánál, a rézkorból. Nagyon félt a gazda felesége a hulláktól, pedig azok kuporodott helyzetben feküdtek sok tállal, tejes köcsöggel, pohárral és talpas tálakkal. Biztos volt benne, hogy a kisszobában is van még belőlük, és kijelentette: „Én pedig ott többet nem alszok, míg onnan is ki nem vöszik a tetemöket." Megásta Banner J. a szobát, és az ágy alatt valóban ott kuporgott a közel 4 ezer éves férfi csontváza, hatalmas szilex késsel. Ezekben az években a gazdasági válság tomboló szakaszában saját pénzéből 80 fillérről 1 pöngőre egészítette ki Banner a napszámot, mert nem tudta elviselni, hogy egy kis falat szalonnára sem telt a munkásainak. Bodzásparton a Bécs melletti Badenről elnevezett kultúrát kereste a professzor úr. Meg is találta a Pap bognár, ill. a Banga-tanya földjén, és szaporán húzta a Radics-banda a kutatóárkokat. Adomákkal, mesékkel szórakoztatta közben a professzort. Harcsabajusza mélyen lelógott az állára, bozontos volt a szemöldöke, mosolygós, ravasz szemeivel, végtelen tisztelettel és kitűnő kubikus munkával. Be nem állt a szája, de a kezeknek is járniuk kellett. Ha az „urak" beszéltek, mindig elcsendesedett. Két dolog nem fért a fejébe. Az egyik a bacilus, mert ő azt még nem látta, hogyha ő templomba menne, csak az oszlop helye jutna neki, és az akkor összedőlne, nem kellene egyházi adót fizetni. Hát ő nem sokat fizethetett, mert a leilei út utolsó előtti háza, a körtöltés alatt ugyancsak kicsi volt. Itt került elő a „bodoni király", mint azt Mihály bácsi hívta. Cserépaljas gödör szélén feküdt, alvó helyzetben, tíz edénnyel. Igaz, hogy csak cserépből voltak, nem aranyból, mégis király volt, mert ilyen gazdag ős még nem került elő a határban, és „a sok-sok pont, és a háromszög a királykisasszonyokat és az úrfiakat jelzi. Mán pedig akinek ennyi gyeröke van, az vagy király vagy cigány". Csupán érdekességként említem, hogy a Reggeli Újságban olvasható, hogy Banner János 50 éves születésnapján, 1938. március 6-án, a bodzásparti iskolában tartott előadást. Ebből az ásatásból nőtt ki Banner János főműve, az 1956-ban megjelent badeni monográfia. A terepbejárásokkal megismerte a föld alatti forrásanyagot, ami bőven volt. Gazdagodott is a régiségtár, Batidáról, a Füsti Kiss Pál tanyájáról feltárt