Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Emlékülés Hódmezővásárhely, 1988. március 6. - Villanások Banner János hódmezővásárhelyi ásatásaiból (Korek József)

Villanások Banner János hódmezővásárhelyi ásatásaiból KOREK JÓZSEF Elfogultság nélkül szinte lehetetlen Banner János egyetemi tanár 100. születésnapján annak beszélnie, aki a 16 éves vásárhelyi munkásságából 8 évet — az inas- és segédéveit — mellette töltötte, tőle kapta a szakmai elhivatottság első leckéit, és szinte apaként egyengette azt a göröngyös utat, amely a háború előtt a diplomások sorsa volt. 1929-ben jött létre Banner János révén a szegedi egyetemi régészeti tanszék és Hódmezővásárhely város képviseletében Endrey Béla h. polgármester között az a megállapodás, hogy a város évi 1000,— pengőt ad a tanszéknek, hogy a Kiss Lajos által már nagy hírűvé vált néprajzi tár mellett a régészeti gyűjtemény alapját is megvessék. Óriási dolog volt ez akkor, amikor a Magyar Nemzeti Múzeum költségvetésében 81,— pengő szerepelt ásatásokra; Kiss Lajos írja a nyíregyházi alispáni jelentésekben, hogy a sok leletbejelentésből csak két kiszállásra futotta, és csak egyedül Móra igazgató úrnak ment valahogy a szükségmunkások pénzéből akkor, midőn az Insula Lebőn Mihály folyamatba tétetett. 1922-ben a kopáncsi Kökény dombon vetette ki az első ásónyomot Radies Mihály, Banner János Kotormán-féle előmunkása. Azért éppen ott, a X—XI. dűlőben, közel a hódtavi csatornához, mert a ref. gimnázium gyűjteményében szép meanderdíszű cserepeket talált éppen akkor, amikor a Tompa Ferenc által elnevezett tiszai kultúra monográfiája megjelent. Az csak szórványanyagot tartalmazott. így került be a régészet regényébe a Vörös-, a Kapocsi-, a Szabó-, a Kovács-tanya, földjük leletekben való gazdagsága miatt. Ezzel vonult be életünkbe Vörös Juszti néni, az ötgyermekes családanya ízes özésével, sok-sok b-vel és f-fel fűszerezett cserfes nyelvével — Kiss Lajos vásárhelyi szegény asszony típusa — csakúgy, mint a fenéken sült túrús lepény különleges illata, akinek módja volt hallgatni, illetve az utóbbit megkóstolni. A régészeti irodalomból nem sok őskori lelőhely volt ismert, ezért fel kellett deríteni a föld alatti Vásárhelyt, ami minden évben a nagyhét rituális